Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Fűzfa Balázs: Vers, élet - Kabdebó Lóránt: Jánosy István
egy tenyérnyi helyen jellemzést ad egy egész korszakról, egy jelentős, parasztból polgárrá átvedlő néprétegről, annak kissé korlátolt és képzeletszegény, de tisztességes és megbízható voltáról, tartásáról. Egy hosszú elbeszélésre való információt rejt ez a négy sor, de nem az epika, hanem a líra eszközeivel mondja ki ezeket a tudnivalókat: a költő érzelmi viszonyát, iróniával vegyes tiszteletét fejezi ki, mely őt a kispolgársághoz fűzi. A vers tárgyilagos hangja és enyhe iróniája egyenletesebb és megbízhatóbb szeretetet sugároz, mint az a számos himnusz a „néphez”, mely vele egy időben vagy nem sokkal utána született. FŰZFA BALÁZS Vers, élet KABDEBÓ LÓRÁNT: JÁNOSY ISTVÁN Különleges monográfiát tart kezében az olvasó: nem szokványos ismertetést, az életműnek nem valamely erőszakolt vagy akár „szabadon választott” rendbe gyömöszölt bemutatását, „szerkesztett változatát”; a hosszú interjúból egy olyanfajta teremtő erőt ismerhetünk meg, mely a művet mintegy a maga szerves részeként hozza létre. Amikor vers és élet egylényegűsége archetipikus természetességgel komponálható harmóniakereső szimfóniává. Jánosy István eseménydús élete maga a monográfia. Lassú beszédű hétköznapok hömpölygése a méltóságteljes ünnepek felé. Ö éli és mondja a magáét. S álmodja a magáét - míg aztán eggyéálmodja a lét amúgy nagyon is különböző dimenzióit: „Az álmok amorfsága és a racionális gondolkodás for- mázottságának egyszerre jelenléte: Jánosy költészetének a sajátossága. Mint Ferenczi László hangoztatja: külön-külön a kettő megjelent a század irodalmában, de együtt: Jánosy eredménye. Az együtt ugyanakkor nem időbeli különbséget tételez fel, hanem egymásra rétegzettséget - egyszerre jelenlétet. Tematikailag: az emberi jellegzetességű kegyetlenség ellenében az isteni kegyelem ajándékát. Versbeszédben: a szinte prózai elbeszélés egyedien hangszerelt, rejtett, de erőteljes ritmikáját, és a racionálisén szerkesztett szabályos verselés feloldó zeneiségét (164. o.)”. Nem megírt, hanem elmondott életrajz ez, s a mondott szóval is rögzülni képes korfestés egyben. És angyali természetességgel rajzolják bele a korba ezek a mondatok egy megnyerő személyiség, egy rokonszenves család kataklizmákon keresztül megőrzött polgári nyugalmát, a tragédiákon keresztül egyetlenként is magukkal cipelt méltóság keresetlen egyszerűségét. Talán a kifinomult műveltség. Talán a nyugalom. Talán a tisztesség az aggályos szorongásig. A rohanás nem vállalása. Az agresszivitás, az erőszak 552
