Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Alföldy Jenő: Családregény helyett - négysoros - Egy Weöres Sándor-vers elemzése
ALFOLDY JENO Családregény helyett — négysoros WEÖRES SÁNDOR KISPOLGÁRI CSALÁDI FÉNYKÉP Testvérek: postás, szélesvállú hentes, bizalmatlan szűz, kispap, nagy huszár, felettük rend s komolyság lelke repdes, szüleik: két apró kemény bogár. Könnyen magunk elé képzelhetjük a héttagú családot, melyet a költő leír négysoros versében. A fényképész úgy rendezte meg a felvételt, ahogy a fényképészek szokták műtermükben a családi fényképeket: középen az idős házaspár, körülöttük felnőtt gyermekeik állnak és ülnek. A szerkezet világos: az első két sor leírást ad a négy fiúról és a lányról, a harmadik sor meghatározza a hangulatot, mely a családi együttesből árad, majd a záró sor kiemeli a középpontban látható szülőket, s tömören jellemzi őket. Jellemrajz az egész költemény: a kispolgári népréteg karakterrajza. Nem karikatúra, de enyhe irónia van benne, mely ott vibrál Weöres minden olyan versében, mely a távolságot érezteti önmaga és a kispolgárság között. Ez a négysorosa nem fest olyan malíciózus képet a kispolgárról, mint amilyet a Majomország című groteszkben ad róla. A „mind majomújságot olvas / majomvacsora után” és a ,jobbra át és balra át” a kispolgár legveszélyesebb lehetőségét villantja fel: a hatalomra törő tucatembert, akinek nincs egyénisége, aki elterjedt szokások rabja, vezényszóra menetel, nem riad vissza az erőszaktól, és háborúra készül. A Kispolgári családi fénykép nem a katonás tömegtársadalom emberét veszi célba. Nincs is benne ítélet, ellenszenv - ellenkezőleg, tisztelet és talán egy csipetnyi kaján csodálat van benne. Ezt a fonák csodálatot úgy kell érteni, hogy a költő tisztelettel adózik a tőle mindenben eltérő egyénnek, de nem tudna és nem is szeretne rá hasonlítani. A távolság az, ami felkelti csodálatát és megnöveli benne az idegenség érzését. A költő, aki nem nevelt gyerekeket, aki sohasem büszkélkedett az önérzetével, aki nappal aludt és éjszaka dolgozott -, sosem tudott volna úgy élni és úgy gondolkozni, olyan szokásokba, kedvtelésekbe merülni, mint egy postás, egy hentes, egy kispap vagy egy huszár. Óda a kispolgárhoz című, az 1960-as évekből való versében olvashatjuk: „Nem gúnnyal, áldozatos / lélekkel szólok hozzád, / egyetlen eleven emberi 550
