Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Lőrinczy Huba: "Ne szidjad az öregséget! Még vissza fogod sírni" - Márai Sándor Napló 1976-1983 (esszé)

erőfeszítést követelt ez tőle! „Magyarul írj, ne magyarosan” - inti önmagát (is):

33., s e könyvben is szerelmi vallomásokkal fordul az anyanyelvhez (27-28., 199.). Kivételesen szép és megrendítő - s rímel Kosztolányi jól ismert kon- fessziójára — az egyik futam: „... hálás vagyok a sorsnak, hogy anyanyelvem a gyönyörű magyar, az egyetlen nyelv, amelyen mindent el tudok mondani, ami érthető és érthetetlen az életben. És hallgatni is csak magyarul tudok arról, ami számomra becses” (28.). Poundtól idézi, de maga is hisz abban, „... hogy a »műveltség« a tiszta nyelv, a pontos fogalmazás. Itt kezdődik az Ember...” (103-104.), s rezignáltan állapítja meg: „Már csak kevesen írnak, akik tudják, hogy a »stílus« eleven energia, amely a szavak médiumán át érzékiesen, lüktető érveréssel továbbít egy személyiséget” (93—94.). E fölfogás jegyében ró meg egy „magyar költő”-t (netán Juhász Ferencet?), kinek „... szóömlése van: nem tudja visszatartani a szavakat” (199.)...

A kötethez csatolt jegyzetanyag - Gellériné Lázár Márta munkája - ezúttal is fölöttébb bőséges és hasznos, csupán elvétve szeplősítik apróbb pontatlanságok, hiányok, tévedések. így a 11., illetve a 155. naplóoldalhoz fűzött magyarázatok az eggyel alacsonyabb sorszámúak közt szerepelnek, nem tudjuk meg, mi az „inkunábulum” (23.) és a „motetta” (24.), kicsoda például Anthony Burgess (73.) avagy Jasper (151. - Márai szövegéből ítélve semmiképp sem azonos a német filozófussal, Jaspersszel), Kína ma is legnevesebb politikusának a neve hibásan íratik (83.), amiként Hevesi András sem „Andor” (116.). A jegyzet alapján Madame Récamier önnön halálát követően született (183.), jószerével fölismerhetetlenné torzul Széles Klára monográfiájának a címe (133. - helyesen: Reviczky Gyula poétikája és az új magyar líra), a „fabula” „tabulá”-vá változik (175.), s mind a Naplóban, mind a kommentárban „Forstellung” lesz a „Vorstellung” (190.). Márai szerint Mallarmé Delacroix- nak mondta, hogy a vers nem gondolatokból, hanem szavakból készül (14.) — ezt helyesbíteni kellett volna a jegyzetben, ugyanis egy másik festőhöz, De- gas-hoz szólt az intelem, s végezetül: a diárium szerzője a „kollektív bűnösség” benesi dekrétumára utal egy helyütt (194.), a kifakadáshoz illesztett magyarázat viszont egészen másról beszél. Függetlenül mindettől: tisztelet a kommentárok írójának!

Egy, a végletekig keserű és reményvesztett ember vetette papírra e kötet följegyzéseit, egy aggastyán, ki azért szerette volna megköszönni „távozáskor” a létezés csodáját, s „... nyugtázni a század ajándékait” (133-134.), ki leírta azt: „Mégis, volt az egészben valami gyönyörű. Aförtelem, a gyalázat mögött állandóan szólt az is, amit éjjel hallgattam, a Schubert-trió” (160.), ki száműzetésében is hirdette: „Csak egyfajta igazi hazafiság van: ha valaki ott, ahol éppen él, teljes hűséggel és feltétlen erőkifejtéssel helyt áll a munkájában. Ennek visszaható ereje van a hazára” (98.), s ki egyetértőn citálta Toldy Fe- renctől: „Minden egyéb fensőség ingatag, csak a szellem biztos és maradandó... Ebben nemzetünk jövője és semmi egyébben” (114.). Tragikus - és felemelő üzenet.

(Akadémiai Kiadó - Helikon Kiadó, 1994)

549