Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Gyurácz Ferenc: A politikatörténeti esszé mestere - Halász Imre, a Nyugat főmunkatársa
és befolyásos közönséghez szóltak, és gyakran tevőlegesen hatottak a nagypolitika alakulására. „Halász Imre utolsó képviselője a magyar sajtóban ennek a régi iskolának” - mondja Schöpflin, utalva Halász Nyugat-beli írásaira. A pályakezdő publicistáról pedig így szól: „Gyors és jelentős sikere volt, mert tele volt olyan képességekkel, amelyekre akkor igen nagy szükség volt: erőteljes toll, politikai képzettség, tiszta gondolkodás, éles logika, univerzális műveltség”, tájékozottság közgazdasági, pénzügyi dolgokban is. (Schöpflin A.: Halász Imre. Ny. 1915. aug. 1. 809.) Ignotus az ország egyik legjobb német újságírójának nevezi nekrológjában Halász Imrét. A kiegyezés, a magyar államiság helyreállítása nagy „keresletet” támasztott a közpályákon a tehetséges fiatalemberek iránt. Halászt Gorove István miniszter kinevezi a frissen szervezett statisztikai hivatal „beltagjává”, néhány év múlva pedig Arany János, az Akadémia főtitkára értesíti őt levélben, hogy e tudományos testület beválasztotta nemzetgazdasági bizottságába. A korszak politikai életének legközvetlenebb megismerésére akkor nyílt lehetősége, amidőn a kiegyezést létrehozó olyan politikusokkal került munkatársi kapcsolatba, mint Lónyay Menyhért és Andrássy Gyula gróf. 1867 nyarát miniszteri fogalmazóként Bécsben töltötte Lónyay pénzügyminiszter mellett, aki akkor ott a kiegyezés gazdasági feltételeiről alkudozott. Lónyay Halászt küldte Deák Ferenchez Pusztaszentlászlóra, hogy a kiegyezési előzetes megállapodásokról ennek véleményét kikérje. 1871 elején Andrássy Gyula gróf felszólítására átvette a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetését. Ekkori, nagy fontosságú működéséről és tanulságos tapasztalatairól részletesen beszámol emlékirata Andrássyról szóló esszéjében. Szól a horvátországi sajtóviszonyok javítását szolgáló kísérletéről, a külhoni sajtó megfelelő magyar informálását célzó lépéseiről s egyebek mellett a salzburgi Andrássy-Bismarck-találkozón vagy az Andrássy közös külügyminiszterré történt kineveztetése körül szerzett élményeiről. 1872 végén lemondott az államszolgálatról. Később még egy ízben, 1885-ben töltött be jelentős közfunkciót, amikor az országos kiállítás sajtófőnökeként sokat tett a külföldi nagy lapok megfelelő tájékoztatásáért. Halász Imre a század legvégén már visszavonultan élt, amidőn az Új Magyar Szemle című folyóirat, amelynek Ambrus Zoltán és Blaskovich Sándor voltak a szerkesztői, Osvát és Ignotus pedig munkatársai, 1900-ban felkérte, hogy írjon a valutarendezés akkor időszerű kérdéséről tanulmányt. Ezután azonban, mint Ignotus emlékezik, még „nyolc esztendei látencia” jött, egészen addig, míg a Nyugat szerkesztői elhatározták: megnyerik a folyóirat számára közreműködését. Ennek nyomán Halász Imre megírta, és 70 éves korában a Nyugatnál könyv alakban is megjelentette első önálló kötetét, a magyar politikatörténeti esszé - memoár-elemekkel tűzdelt-jelentős művét, az Egy letűnt nemzedéket. AZ „EGY LETŰNT NEMZEDÉK’ Ignotus tömören megfogalmazza Halász Imre művének tárgyát, és jól érzékelteti szerkezeti sajátosságait. Az idős publicistát a Nyugat „megkérte”, - mondja Ignotus - „hogy írná meg, vezérlő politikusai közé csoportosított tanulmánysorozatban a kiegyezéssel megkezdődő új Magyarország belsőbb, 513
