Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

vége lehet. A kifejlés az emberi élet tragikumát példázza. - Ezt is lehetne mondani, s a hangsúlyokat még át is lehetne helyezni heideggeri irányba.

De ennél fontosabb, hogy itt a tragikum is a létezés hatalmasságát példázza. És a dráma minden részlete idegeiben hordja ezt. Ahogy Rómeó és Júlia egymást meglátja, felismeri. A szerelem, ahogy megfogan, az maga a szerelem fogantatása. És ugyanúgy történik, az egymásratalálás, a béke ízének megismerése, a szerelem hatalmának átértése a családi villlongáshoz képest, aztán a mégiscsak kényszerűen kifejlő bosszú Merkúcióért, aztán a halállal való találkozás két tételben, - mindez azért lényegül létezés-jelképpé, mert elementárisán teljes. És ez a vadság, a ... értelme. Erre tessék figyelni Uraim:

Rendezte Franco Zefírelli.

Az előbbiek fontos része, hogy az ember és a konvenció, a személyiség és a társadalmi törvények találkozásának konfliktusa itt klasszikus teljességben ölthet formát. Felejthetetlenül nyilvánult ez meg abban a képsorban, mikor Júlia a szüleivel szembe kerül. Azok rideg kíméletlensége visszalöki őt a kétségbeesésbe, elutasítás, teljesen idegen észjárás, a társadalmi törvény itt a szerelem, a személyiség betörését hozza. - Akkor fordul a Dadához, s a Dada, láthatóan rossz lelkiismerettel, de a törvény szellemében viselkedik. Júlia elhűl. Hát benne is csalódnia kell? De milyen foka ez már a csalódásnak! Ez már maga a kíméletlen, nem értünk való világ megértése, találkozás valamivel, ami filozófiai rendszerek góca: az ember kivetettségének, magárautaltsá- gának élményével.

De ez itt bizony nem a szemlélet idült tartalma, hanem az emberileg elviselhetetlen döbbenet úgy minősíti, mint emberidegen jelenséget.

(Folytatjuk)

510