Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

*

Beszéltem még (máj. 26-án) Garaival is.

Én: Miért gyűlölködik?

O: Nem. Rosszul informáltak.

Kifogásai: Kétségbevonom, hogy Faragó őszintén szereti Benjámint. Felélesztem az urbánus-népi ellentétet. 0 mérsékelni igyekszik az És haragját. Nehéz a helyzete. Koroknai Zs. fog írni, de nem egy elfogult cikket.

Én: bajom az És-sel: Rombolja a nemzeti kohéziót. Faragó ezt szakmailag is rosszul csinálja. S ha Juhászt, Simont, Csák Gyulát lehetett bírálni, leteszem őt is. Békében váltunk el. Én nem élezem ezt tovább — így én.

*

Garamvölgyivel (Jóska majd nagykövet) majdnem haraggal. Mert ráköszöntem: vagyok, aki voltam, s Aczélnak is megmondhatod, hogy oktalanul haragszik.

G.: „Te se vagy különb Faragónál.” Sarkon fordultam, hogy ott hagyom. De aztán megálltam, s elég sértetten csak annyit mondtam: Te ezt nem mondhatod, mégha A. mondja is. Mert Te velünk fogsz élni, Aczél után is. És látnod kell, hogy én a filológus gondosságával és tisztességével dolgozom.

G.: Na, ne haragudj! Akkor pontosabban megmagyarázom. S magyarázta, hogy az én cikkem is indulatos.

Én: Az indulatot mindig igazságtartalma minősíti.

G: Mit csinálsz most?

Ez a beszélgetés azért érdekes, mert a Pártközpont álláspontját — akár a Tóth D. hűvös ábrázatából - ki lehet belőle olvasni. Faragót nem védhetik meg, így nivellálnak. Engem is, őt is gőzös végletté bélyegeznek. Haladás ez a József Attila-díjhoz s a kicsi ország vitában kifejezett hivatalos pártfogáshoz képest. Persze az én rovásomra, de ezt kibírjuk. Indulatok, indulatos. Ez a fő-kifogás a Faragó-cikk ellen. Persze vannak, akik azért hivatkoznak erre, mert szerencsétlen helyzetük valami ellenérvet kényszerít rájuk. Ilyen pl. B. Nagy. Komlós? Öt bizonyára véresebb konfliktusok emléke feszélyezi.

Hogy is állunk hát ezzel? Érvényét vesztette volna az untalan sürgetés? Hol vannak a kritikák, az araszolok, elutasítók? Ha a szavak előfordulását úgy számoznánk, mint a góllövést, a „szenvedélyes” biztosan ott lenne a ranglista élén”. Igaz, ellenem az a kifogás, hogy indulatosan írtam Faragóról. S a két szó közötti különbséget az én nyelvérzékem is jelzi: Az „indulatot” olcsóbb, a „szenvedélyes”, nemesebb tartalmakat fejez ki. Magam is mondom néha: X-ről vagy Y-ról: „ügyei nincsenek, csak indulatai”. Azt gondolom tehát, hogy az indulat ügyek nélkül üzemelő egyéni nyavalya, aljzottság: a szenvedélyt ügyek fedezik, minősítik. — Ha tehát nálam indulatosságot észlel, vagy ügyeim vigyenek, vagy ha vannak rossz ügyek. így van-e valóban? Hogy védjem magam.

Az együttélést komolyan kellene venni. Tekintsük egymást egymás élőinek. Jó. Egység sohasem lesz, de a játékszabályokat be lehetne tartanunk.

El kellene ismételnem a Faragóval való nézeteltérések tétjeit. Felesleges:

507