Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

musnak, mert 60 éve minden bajt ez okozott, s ezért van a magyarságnak rossz híre világszerte.

Én is ellene vagyok - mondtam de amit önismeret címén itt többen művelnek, főleg a Jovánovits által szerkesztett „És”, az nem internacionalizmus, hanem nemzetellenesség.

Megegyeztünk, hogy másnap találkozunk. Váci csitított kint, további munkára buzdított s jelezte, hogy Szabó Ede is több kifogást támasztott.

Másnap, tehát jún. 4-én megjelentem az Új I.-nál, Jov. késett. Aztán közölte, hogy véleménye megerősödött, cikkem nem közölhető.

1. Mert a csehszlovákiai magyarság dolgát nem lehet kisebbségi aspektusból vizsgálni, hanem az ottani összfolyamat részeként, mivel ezek a könyvek is annak termékei. Dobost és Turcselt most már tájékozottabban kezelte, s csak ha sebtiben érvelt, akkor mondta Dobost „hőzöngőnek”, Turcselt pozitivista pasasnak:

Érveiben már nemcsak az én jellemzésemre, de más információra, valószínűleg E. F. Palira támaszkodhatott. Biztosnak látszott, amíg maga vezette a vitát, de ha részletekre tértünk kitért, vagy elismerte, hogy nem eléggé jártas az anyagban. Előző nap még elutasította a Cs.-i magyar szoc.demek Túr- csel adta értékelését, másnap már elfogadta, de láthatóan csak kényszerből, mert közben megtudta, hogy a baloldal is felfedte szenilizmusunkat. A Szent- iváni-kúriát azonban most is reakciós, feudális képződménynek mondta, s irántuk a részleges vagy árnyalatnyi elismerést rosszallón emlegette.

2. Fő kifogása, hogy azonosulok a két szerzővel, s cikkem egésze olyan, hogy nem vállalhatja.

*

Én azzal érveltem, hogy Turcsel korántsem opportunus a nac.-sal szemben, s félreértést csak az okozhat, hogy én elsősorban ama mozzanatokra hívtam fel a figyelmet, amelyek ütköznek történelemtudományunk álláspontjaival. Ami nóvum. Pl. a Cseh földreform magyarellenes tendenciája.

Aztán tudomásul vettem, hogy cikkem J. szerint közölhetetlen, de rögzítettem, hogy ezt a döntést igazságtalannak tartom, a benne kifejeződő szemlélet létjogáról pedig ezt mondtam:

Egyetlen árnyalatként el tudom képzelni, de ezt a hegemóniáját törvénytelennek tartom. Nem lehet, hogy ilyen fontos kérdésekben E. F. Pál s néhány hasonló szabásű ember szava legyen a döntő, s a nemzet legjobbjai, Illyés, Veres, Déry, Lengyel J. hallgassanak, s a viták nélkülük bonyolódjanak. Ami így kijön, érvénye nagyon részleges.

Azt is mondtam, hogy J. még el sem olvasta alaposan, már elutasította. Ebben az a szemlélet fejeződik ki, hogy az internacionalizmusnak van néhány választott meósa, s ezek vigyáznak a sok gyanús fickóra. Pedig lehet, hogy az utóbbiak tudnának hitelesebbet mondani. Mert nem az az igazi internacionalista, aki bűnös népként kezeli a magyarságot, s egyenjogúságát az irgalomtól várja, hanem Dobosék, akik kijárták a kisebbségi létezés iskoláit, belsőleg is ráértek a szövetkezésre, s ezt joguknak tudják. Persze, hogy azonosulok velük. Ok nem a Cseh állam ellen, hanem annak javára, jóhiszeműségük hitele érdekében tartják számon a sérelmeket: nem azért, hogy sérelmi politikát űz490