Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Ferenc: Napló

zennek, hanem, hogy a jogfosztottság állapotát orvosolva őszintén dolgozhassanak államunk javára.

(Különben is: ki hiszi el a magyarországi stréber szóvivők kéjes aktív magyar-szólását, hitelrontását, mikor a bántalmak kölcsönösségéről hallgatnak. Egy normális szlovák az ilyen buzgalmat épp olyan gyanakvással nézi, mint az irredenták gyűlölködését. Egyenes, őszinte és komoly eszmecsere kell. Nem sérelmi politika, de a sérelme egyoldalú felrovása sem vezet jóra: olyan, amely magasabb szinten sérelmet s vétket kifejezve nyomoz a megoldás felé.)

*

„Komprádorért.? Nem pontos, mert a vevőnek nem érdeke, hogy a bennszülött így szűköljön.

Amit mi mondunk, akarunk, az rögeszme, amit ők, az koncepció. (Népszab., 1968. jún. 16.)

Eseményes hetek. Zajlik a mexikói olimpia. A futballmeccsek el sem kezdődtek, azaz épp mikor elkezdődtek, jött a hír, hogy Varga Zoli disszidált. Okt. 13-án este Varga L.-ékkal voltunk moziban („Próféta voltál...) s ők újságolták teljesen letörten. S okkal. Főleg az bántja az embereket, hogy nem várta meg a torna végét. (Bodnár) Csurkával hétfőn (14.) a Hungáriában találkoztam. Ő természetesnek veszi. Különben mindenki széles vigyorral kérdezte tőlem; Mi van a barátoddal? Az „És” nem hagyta ki ezt az alkalmat. Okt. 19-én glosszával tisztelt meg „n.” (Nemes?). Meg kellene írni, hogy V. Z. akkor még nem akart disszidálni, de azóta rendszeresen olvasta az Es-t, s rájött, hogy egy nemzetet, amely igen gőgös és rosszra hajló, nem érdemes szolgálni. Hitelét rontani, azt igen. S mert ő írni nem tud, így vonta le a konzekvenciát - („Kicsi ország. Lehet-e valaki büszke arra, hogy magyar?”)

Lassan vége az olimpiának. Tegnap, okt. 25-én Péter bácsi írt róla a Népsz.-ban. A nemzet hitele, jó híre, s a kohézió a szempontjai. Ugyanakkor Hámori György is (És, okt. 26. 43. sz.) elmélkedik. Ironikusan, másoktól ellesett filozófia „szintjén”, s zárójelbe téve (egy mondat erejéig) említi, amiről P. bácsi cikke szól.

*

Ugyanebben a Népszabadságban E. F. Pál beleköt az Esti Hírlapban megjelent interjúba. Abba a mondatba, hogy mi az egész kultúra örökösei vagyunk. Láthatóan az írószövetségi vitáját (Czinével) s az Emke-beli beszélgetést folytatja. Bizonygatván, hogy a kultúra nem egységes, s a bolsevik hagyomány: Gaál S., Bálint Gy., Fábry, Révai, tévedéseik ellenére is iránytűk a múlt meg saját koruk megítélésében. Védi azt, amit senki se mer támadni (Déry az államférfi Révairól ír), nyilván hasznossá akarja tenni magát. S Pándi allergiás a „mi”- re. A nép és hatalom ellentétének dacos gyűjtőfogalmát érzi benne. A legjellemzőbb és legállandóbb álság a naponta megismételt felháborodás, amint hogy Rhodéziában, ..., Vietnamban, Ny.Németországban milyen vérlázító sérelmek érik az emberi jogokat, - de ugyanez a garnitúra (újságírók) egyszerre milyen türelmes lesz, tapintatos és differenciált, ha arról kell írnia, amiben elsősorban illetékes.

491