Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Ágh István: Utazás magyar keretben (próza)

védik, mióta megrongálta egy elmebeteg magyar a szobrot. Újra istenközei­ben, az ifjúság halálközelében. Folytatódik a mozaik isten-anya fiatalsága. Ifjú zseni faragta kislányossá az arcot, s maga hanyatlik az ölbe. Erről a csodáról magas magánhangzókkal szabadna szólni, minden keményebb mássalhangzó idegen tőle. És nincs faragva, hiszen márvánnyá örökült lehelet, lélek. Olyan könnyed, hogy majdnem fólszáll a gravitációból, a mennybemenetel innen tör­ténik az Atyaisten szellőjének csöpp fuvallata által. Mona Lisa földi mosolyát, Raffaello Sixtus-Madonnájának égi tekintetét zárja le a szemhéj mindenható, szomorú gyönyörűségben. Ez nemcsak az én első pillanatom, az egész emberi fajtáé is, a teremtés szépséggel való megváltása. Majd Firenzében megláthat­juk az öreg művész Pietáját, megvénült ott a kő is, vénség tartja a testet, mintha egész életében cipelte volna, s már alig bírja az asszonyok között. Rómában vagyunk még, a teljes együtthatás miatt jobban átérzem a mű­kincseket a templomokban. De mi marad meg a barokk rengetegből? Bernini Szent Teréz extázisa biztosan, a Chiesa di Santa Maria della Vittoriából. Nyi­las Ámor-angyalka csábos mosolya melegíti lehunyt szemét a Krisztus jegye­sének, feltűnő a zárt angyalszáj és a megnyíló, kéjtől ernyedt ajak aszimmet­riája, s amint a látomás pufók keze vetkőztetni kezdi Szent Terézt a keblek felől. Alánehezedik a márványdrapéria, zuhataga megnyomja az ölet, s leom­lik a szikla rétegeire. Megadó, hanyatt vetett fő, csüngő kéz- s lábfej, egy pa­rázna öntudatvesztés megdicsőülése ez a szobor, ugyanakkor mennyei, angyali próbatétel. Michelangelo pietás erotikája folytatódik itt, s változik fénnyé. Za­varba jöhettek vallásos érzelmű bámulói. Mint ahogy naturális ellentététől megbotránkoztak Caravaggio festmé­nyein. Nem elég méltóságosak? Meglátjuk a San Luigi dei Francesi templom kápolnájában a Máté elhivatását, a Máté és az angyalt és Máté vértanúságát. Alig látszik a glória Jézus feje körül, de arca, még inkább keze lámpaként világít a homályban, árnyék vezeti a vámosok közé a fényt a leendő apostol homlokára. Kiválasztódik meglepett kétkedésben, s majd ő úja az evangéliu­mot, bensőjéből vetülő pirosban, angyalsúgásra, olyan angyal közelében, aki ördögfattyá változhat, amint felhőkre hasalva ággal készül átszűrni a ráfeszí­tett tenyeret, meztelen kínzók és hivalkodó öltözetek előterében. A fény drá­mája folyik Caravaggio képein, miként rávetül izomra, arcra, kézre, drapéri­ára, s kimetszi a kompozíció sötétjéből a lényeget. Fogadtatása botrányaitól a művész állandó dühkitörésekben élt, s egy ilyen lázas rohamtól halt meg fia­talon, azt hitte, minden vagyonát elvitte egy vitorláshajó, pedig csak a vám­házban tartogatták. Hatása Rembrandton, Frans Halson, Velazquezen át egé­szen máig ér, fóllelhető Csernus Tibor hiperrealizmusában is. Kívül szép tavaszi napsütés mindenható égi békességében járunk. EGY KALAND JUTALÉKAI Micsoda két firenzei napból visz el bennünket az expressvonat? Pisából jövet a személy késése perceket engedett csupán az átszálláshoz. Csomagunk köze­pes válltáska, belül vagyunk megrakottak, s ettől még nehezebbek lennénk, ha órákat kellene várni. Kifújjuk magunkat a különösen fegyelmezett úriem­berrel szemben. A széthajtható asztal túloldalán nemcsak a zakója, inge, nyak­478

Next

/
Thumbnails
Contents