Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Határ Győző: Életút 3.

bet, került ágy, szék, íróasztal, rövid hetek múlva már minden ment, mint a karikacsapás: az írás, a tanítás, az élet KL De miért hívják a ti utcátokat „Edge HilV’-nek? Miért nem „utca”

az utcai Se nem Street, se nem Road. Mi az, hogy „Edge Hill”?

Az angol polgárháború egyik nevezetes ütközete folyt le ennél a helységnél, így azután országszerte számos utcának adták ezt a nevet. Persze tudnod kell, hogy az igazán ,jó cím”, az ún. „előkelő” utca - sohasem utca. Már volt erről szó; sétáltunk is arra s elmondtam, miért előkelő (angol fogalmak szerint) a Ridgway, a Grange meg az Edge Hill. Nos, teljes erőbedobással, segéderőkkel és mindenpercünk-mozgalommal meglepő hamar rendbe hoztuk a házat, bár sokkal több kellett ahhoz, hogy „régi fényében ragyogjon”. Eredetileg a múlt század végén egy ismert építész-nagyvállalkozó emelte ezt az öt patríciusvillát 1884-től 86-ig, s míg a többit eladásra - ezt az enyémet elsőül, magának építette, ezért egy kicsit nagyobb is és itt-ott apró, különleges kiképzésekkel kedvezett magának; persze most, hogy magam is hozzáépítettem és a kert felől megtoldottam két benyíló-szobával, meg a zeneteremmel, így a többinél jóval nagyobb. Azt tudom, hogy tervezője-és első tulajdonosa a háznak a REDSTONE nevet adta, sőt, 1888-tól máig - mert mire való a Wimbledoni Régészeti Társaság archívuma - ismerem minden elődöm nevét (Mr. Faber, Mrs Carver, Mr. Raymond-Barker - ez átkeresztelte MARY- VALE-nek -, Mr. Woods etc., etc., míg a sorban/és az időben: 1949-ben Count de la Bedoyere nevéhez nem érünk).

Ne hidd, hogy sejtelmem volt róla, amikor beleszabadultam vagy hogy értő megilletődéssel léptem volna be abba az első emeleti szobába, amelyben az a másik írógép valaha kopogott: mindez 3-4 év alatt, mozaikokból rakódott össze - az, hogy a háznak komoly irodalmi vonatkozásai vannak, „múltja” s ez az irodalmi múlt ennek a gróf De La Bedoyere-nek a nevéhez fűződik, ő élt-és írt itt 1949-től 59-ig, s alighanem csak idő kérdése, hogy a rezidenciára, a szokásos kék terrakotta emléktáblán rákerüljön az ő neve. Franciának gondolnád, bár az accent grave lemaradt arról az e-betűről, ahová kívánkoznék- de nem hugenotta (mint sok francia nevű angol), hanem breton származású, és egyik felmenője Ney tábornagy szárnysegédje volt, ott lőtték agyon a mar- sallal együtt a várárokban, XVIII. Lajos ún. második restaurációja idején.

Maurice Anthony Michael, gróf De La Bedoyere (1900-1973) jezsuita nevelést kapott és az utolsó pillanatban lépett vissza attól, hogy pappá szenteljék (jó ösztöne idejében megmondta neki, hogy hétgyermekes családapa lesz). Sem a jézustársaságtól, sem a katolicizmus akkor időszerű sorskérdéseitől nem szakadt el, és írásaival olyigen az elsők közé küzdötte fel magát, hogy Chesterton után és C. S. Lewis mellett, harmadikul, őt tartják a katolikus esszé legjelesebb képviselőjének. Oxford után mint a skolasztika szakértője, a minnesotai egyetemen filozófiát adott elő. Ekkor kiadott két történelmi monográfiájával — életrajzi köteteivel Lafayette-ről és George Washingtonról - magára irányította az irodalmi közfigyelmet. E kettőt jó tucat tanulmánykötet követte, melyek közül a LIVING CHRISTIANITY (Élő Kereszténység, 1954), a THE ARCHBISHOP AND THE LADY (Az Érsek és a Hölgy, 1956 - Fénelon és Mme Guyon levelezése alapján a kvietista féleretnekségről), valamint THE MEDDLESOME FRIAR (A Kotnyeles Barát, 1958- Savonaroláról és műkincségető máglyahadjáratáról) kivált azért foglalkoz458