Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 5-6. szám - Kiss Sándor: Egy szobrász emlékezései I. rész

Ennyi. Sokat tudnék még mesélni, de inkább ugorjunk nagyokat időben és térben, mert volt bőven mozgás az elmúlt hetven év alatt e területen.

Brassóba kerültünk, azaz költöztünk, hogy a három fiú tanulni tudjon. Brassóban volt magyar gimnázium és apám mindhármunkat taníttatni akart, ezért nem tudom eléggé áldani.

Brassó abban az időben Nagy-Románia szíve lett az új területek bekebelezésével. Akkor még három nemzetiség lakta, szászok, magyarok és románok. Ez körülbelül olyan egyharmad részt jelentett nemzetiségek szerint. A szászok a régi, gyönyörű, középkori telepítésű városközpontot lakták, mereven elzárkózva minden idegentől, betolakodótól, lenézettől. Szigorúan őrizték életük százados szokásait, nyelvüket és nem keveredtek. Gimnáziumukba, a Honté- rusba szász gyerekeket vettek fel csak, és az utcán is fegyelmezettebben viselkedtek, mint a másik két náció fiai. Sok-sok gyerekkel jártunk, játszottunk együtt, már úgy értem románok és magyarok, de szász gyereket nem is ismertem. Ok érdekfegyelmezetten éltek a belvárosban, a hatalmas Fekete-templom körül, mint csirkék a kotló alatt, mellett. Ezt a Fekete-templomot nevezik az európai kultúra legkeletibb bástyájának, melynek tövében Hontérus, ideveze- tőjük mutatja az utat azóta is.

Ha vita volt, bármilyen jellegű a városban, csak románok és magyarok között zajlott, ők távoltartották magukat minden politikai és más jellegű torzsalkodástól, teljesítve a legszükségesebb gazdasági és politikai kívánalmát az idegen hatalomnak. így tették ezt előtte is, most is, gyakorlatuk volt benne.

Mi, magyarok és románok, zömével az újonnan épülő külvárosokban laktunk, melyeknek képe és mozgása hasonlított a vadnyugati filmekéhez. Sokan jöttek az ország minden területéről dolgozni, főleg a kétkezi, képzetlen munkások. Munka volt bőven, kereset is. A viszonyított pénzbőség a kocsmába csalogatta a család nélkül élő férfiakat, kik egyszerre a szokatlanul sok alkoholtól olyat is tettek, amit otthon szerény, csendes, szegény falujukban elképzelni sem tudtak.

Nyáron, ha mi gyerekek untuk magunkat, csak ki kellett menjünk a harmadik ház elé, mely kocsma volt, és leülni az árok szélére, mely hivatott volt akkor még a csatorna tisztének a betöltésére, és egy kicsit várni. Olyan szí- vet-lelket gyönyörködtető dolgok történtek, melyek még ebédre való hazamenetelünket is feledtették olykor. A repertoár rafináltan bő volt. Mondjuk, egy cigány tulajdonban lévő ló eladása másik cigánynak, mert ez nagyon gyakori volt, és nem is olyan egyszerű dolog. Nem írom le, hogyan történt, mert hosszú volna, reggeltől délutánba nyúló alku, próbatétel, amikor az egész cigányközösség ül a szekéren, és a ló úgy húzza el a szekeret, hogy négy kemény férfi fogja a kerekeket, megakadályozva azok forgását. És utána az áldomás, mely ritkán ért csendes véget, inkább vértől pirosra festett arcok, dühtől torzított vonásai maradtak emlékezetemben.

Micsoda életszagú színház, nap-nap után az utcán, bő táplálékot adván amúgy is jó képzelőerejű fejecskék belső feszítésére, a későbbi kialakulásig. Micsoda nagy küzdelem a jó és rossz gyermeki megítéléséhez, szétválasztásához, hogy elég erő maradjon később is a külső és belső világ egyensúlyához, hogy befogadó épület kerüljön a tetejére, az érték igen kicsiszolt megőrzésére.

Drága Brassó, alapja, egyben helye és meghatározója volt későbbi teljes emberi kialakulásomnak. Három és fél kilométerre laktunk az iskolától, ami

433