Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5-6. szám - Kiss Sándor: Egy szobrász emlékezései I. rész
KISS SÁNDOR Egy szobrász emlékezései 1. Az emlékezés részemre általában az előbbre jutás, haladás végét jelenti. Ezért nem szívesen, legalábbis nem különös örömmel teszem, na meg azért is, mert magyarnak születtem, itt Közép-Európában, és oly sok igazságtalanság történik népemmel, és ezért velem is, hogy erre emlékezni fájdalom. Nagy szomorúság tölti meg szívemet, nem csak azért, mert elmúlt az életem, hanem azért is, mert pusztul népem, s ebben a kilátástalanságban többé semmi vigasz nincs. Erdélyben születtem, s ki ott született, egész életében hordja a hely emlékkeresztjét, bárhol legyen a világon, bárhová sodorja élete jó vagy rossz sorsa. Cipelnie kell e nehéz keresztet, mi összenőtt testével, és nincs „Cirenei Simonos” állapot lehetősége sem többé. Bár már úgy érzem néha, ha valami csoda folytán a sors úgy adná is, sem tudnék élni többé nélküle, és a szétválasztás nehéz operációját kiállani sem tudnám. így kell élnem és meghalnom. Amikor születtem harmadik, egyben legkisebb fiúként, 1925-öt írtak a naptárak, a királyi Romániában. Erzsébet város állomásépületében volt közvetlen a világrajövésem első fényerős döbbeneté. Apám vasutas volt, így semmi magyarázni való nincs a helyet illetően, ha csak az nem, hogy az állomás épülete Szászsáros szomszéd nagyfalu határában volt, így keresztlevelemet e helyiség jegyzője állította ki, pecsételte le, s ezzel egész életemre meghatározva a kérdésre a választ, hogy hol született. Tett rá még egy okmánybélyeget is, amin a román Ferdinánd király képe van, hogy később innen is tudjam számolni, hány királynak, kormányzónak, diktátornak voltam alattvalója, „leg- többnyire akaratomon kívül”. Szülőfalumban soha nem voltam, ha csak a távoli állomást annak nem tekintem. Ok sem kerestek engem, én sem őket, mégis egész életemben hozzájuk voltam kapcsolva. Még tetézi a bajt, ha annak lehet nevezni, hogy kéthetes koromban apámat áthelyezték Csíkszentsimonba, így onnan vannak első képeim a világról, ami nem is nagy baj, sőt... Sokáig úgy volt, ha kérdezték hol születtem, azt válaszoltam rá, nem érdekes, ott senki sem született és ismeretlen a hely is. Addig, míg Zsennyére egyszer rövid időre egy új gondnoknő nem került. Egy téli havazós napon bevittem Szombathelyre, és kiderült, hogy ő is erdélyi. Kérdezte persze, hol születtem? A megszokott válaszom... de ő erősködött tovább. Mondom Erzsébetváros és Sáros szerepét életem e nagy pillanatában. Egy darabig hallgatott, majd azt válaszolta, egy szobában születtünk. Majdnem ároklátogatás lett belőle az amúgy is csúszós útról, úgy meglepett itt Zsennyén a nagy találkozás. Az ő édesapja is vasutas volt, csak másfél évtizeddel előtte teljesített szolgá431
