Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Elek Tibor: Egy független magyar értelmiségi a rendszerváltozás idején - Pomogáts Béla esszéiről

életben). Kérdéses, hogy lehet-e még korunkban az irodalom vagy a nemzet egésze számára és úgy általában programot mutatni, irányt szabni, de a fenti gondolatot ettől függetlenül is ismét a jószándékú és hasznos ideák birodalmába kell utalnunk. Eddigi története során irodalmunk ideológiájában, esztétikájában, hagyományválasztásában, értékrendjében ritkán látszott ennyire sokszínűnek, s a másikat olykor nehezen tűrőnek, azaz a magyar irodalom éppolyan megosztott pillanatynyilag, mint a magyar társadalom többi szférája. Sőt, sokak szerint az irodalmi, szellemi életen belüli szembenállások tevődtek át szerencsétlen módon a társadalmi, politikai élet különböző színtereire. Pomogáts ugyan az elmúlt években gyakorta állította, hogy „A magyar irodalom — vállalt hagyományai,nemzeti tudata és esztétikai értékrendje értelmében — egységes szellemi entitás” (A magyar irodalom köztársasága / Egység és különbözés), és gyakorta hirdette „a magyar nemzeti kultúra (és irodalom) megbonthatatlan egységének” (Irodalmunk egysége - Noé bárkája kötet), „elvi és lényegi egységének” tételét, ezeket a megfogalmazásokat én pontatlannak érzem, még akkor is, ha a határon túli magyar irodalmakkal összefüggésben hangzanak el. Szerencsésebb lenne ebben a kontextusban is egybe tartozásról, összetartozásról, közösségről beszélni inkább, mint egységességről. Nem véletlenül hangsúlyozta Esterházy Péter is az idei ünnepi könyvheti megnyitóbeszédében, igaz nemzeti vonatkozásoktól függetlenül, hogy „Az irodalom nem egységes, de egy, ott nincsenek klikkek, pártok, szélkakasok, ott csak szövegek vannak, szavak, mondatok, könyvek, és nincs olyan könyv, mincsen olyan irodalmi alkotás, amely egy másikra törne.” S talán az erőszakolt egységkoncepció és iránymutatás miatt volt 1992-ben íróink egy része számára riasztó a keszthelyi Magyar írók I. Világtalálkozójának már a témája is: „Az egységes magyar irodalom szellemi és társadalmi feladatai az ezredfordulón”. Mintha Pomogáts maga is belátná, hogy az évek óta gyakorolt szóhasználattal szakítani kellene, mert egyetlen alkalommal ugyan, de már így is fogalmaz: ,/\ tennivalók persze ennél is nagyobbak: irodalmunk nemzeti egységét, de talán szívesebben mondanám így: közösségét és ezáltal a magyarság kulturális egységét, közösségét kell helyreállítanunk” (A magyar irodalom köztársasága / Egység és különbözés). Csak zárójelben jegyzem meg — mert a végiggondolása messze túlmutatna ezen írás keretein -, hogy vajon nem jött-e el az ideje annak, hogy egyáltalán a nemzeti egység, az irodalmi (kulturális) egység mindenféle hagyományos programjával szakítsunk, s az életben mindenütt megnyilvánuló és érvényesülni kívánó pluralitást figyelembe véve, a különböző kultúrák, az eltérő identitású nemzetrészek, társadalmi egységek egymás iránti toleranciájára és békés egymás mellett élésére helyezzük a hangsúlyt. Tudom, hogy sokak számára a kérdésfeltevés is eretnekség, de vajon nem kellene-e szembenéznünk a tényekkel?

Az imponálóan gazdag és sokoldalú irodalomtörténészi életművel rendelkező Pomogáts Béla A negyedik esztendő című kötete (amely az utóbbi 4-5 évben írott esszéi, publicisztikái összegezésének tekinthető) látványosan mutatja föl, hogy szerzője a magyar közéleti, politikai esszéírásnak is élvonalába tartozik. A kelet-közép-európai rendszerváltozások idején világképében, gondolkodásában mintaszerűen szerves egységet alkotnak a nemeti, a regionális, az európai és az egyetemes szempontok. írásaiban a kultúra, a szellem emberének, az értelmiséginek a morális szempontjait ütközteti a politika világával, hogy annak érdekorientációjával szellemi és erkölcsi értékorientációt szegezzen szembe. A közép-európai dezintegráció idején az integráció, a nemzeti megosztottság idején a nemzeti egység szükségességét, az irodalom és az értelmiség közéleti súlyának csökkenése idején azok megnövekedett feladatait és felelősségét hirdeti. Igényes közírása, helytálló elemzései és értékelései, az olykor már zavaró önismétlései ellenére és vitatható nézeteivel együtt is nagy szerepet játszanak napjaink közgondolkodásának formálásában.

381