Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Elek Tibor: Egy független magyar értelmiségi a rendszerváltozás idején - Pomogáts Béla esszéiről
ELEK TIBOR Egy független magyar értelmiségi a rendszerváltozás idején (POMOGÁTS BÉLA ESSZÉIRŐL) Az utóbbi időben gyakorta találkozhatunk olyan vélekedésekkel, melyek szerint a magyar értelmiség elmúlt évekbeli szereplésével elbukott a nagy történelmi vizsgán: a hatalmi és pártküzdelmekbe keveredve, a törzsi háborúkat gerjesztve, a nyilvánosság intézményeit csalárdul működtetve inkább visszaélt, mintsem élt a szabadság kínálta lehetőségekkel, s ezért rendszerváltozásunk felemásra sikeredése is elsősorban az értelmiség lelkén szárad. Az ehhez hasonló ítéletek a maguk sommás és differenciálatlanul általánosító voltukban természetesen nem felelnek meg a valóságnak, mégha több ponton érintkeznek is azzal. Csupán a közvélemény formálásában részt vevő értelmiségiekre gondolva is számos példát találhatnánk arra, hogyan lett az egykori ellenzéki, vagy korábban nem politizáló, netán a Kádár-rendszerrel lojális értelmiségiből tisztességes, hozzáértő és az elmúlt évek sárdobálásából kimaradó pártpolitikus, publicista, szerkesztő, hivatalnok. A magyar parlamentarizmus, a demokratikus intézményrendszer, a nyilvánosság fórumainak eredményes működése jórészt nekik köszönhető. Igaz, az ellenkezőjére is található példa, mint ahogy az olyan értelmiségire is, aki a hétköznapi politikai küzdelmektől, a kultúrkampftól, a médiaháborútól tudatosan távoltartva magát, a rendszerváltozás mélyebb, illetve távlatosabb összefüggéseire, a magyar társadalom és szellemi élet valódi sorskérdéseire függesztve tekintetét általában meg tudta őrizni a tárgyilagos szemlélődés és az elfogulatlan bírálat pozícióját. Az én olvasatomban az effajta értelmiségi, írástudói magatartás egyik markáns változata bontakozott ki az elmúlt években Pomogáts Béla publicisztikai, esszéírói munkásságában, s az azt összefoglaló kötetekben (Noé bárkája 1991, Napló a történelemről 1992, Magyar girondisták 1993, A negyedik esztendő 1994). Ebben az írásban elsösoi'ban A negyedik esztendő című kötetben megjelent szövegekre koncentrálok, de szükség esetén utalni fogok az előzményekre is. Ez a kötet műfajilag, formailag, mondandójában egységesebb írásokat tartalmaz, mint az előző három, ezért szerkezetében átgondoltabb, koncepciózusabb összeállításnak tűnik. A Napló a történelemről kötet elegyes tematikájú rövid publicisztikák gyűjteménye, a Noé bárkája és a Magyar girondisták című kötetekben pedig a közéleti, irodalmi esszék, vallomások közé irodalomtörténeti tanulmányok, rövid írói protrévázlatok illeszkednek, igaz, tematikus rendben. Ezzel szemben A negyedik esztendő kötet tizenhat írásából csaknem mind a rendszerváltozás folyamatának, az elmúlt 4-5 év politikai, kulturális jelenségeinek elemzéseként és bírálataként olvasható. (Csupán az Anyanyelv és a tanult nyelv című rövidebb irodalomtörténeti tanulmány lóg ki a kötet írásai közül, talán azért került mégis ide, mert a népiség és a népiesség hagyományait, irodalmi megjelenési formáit vizsgálva a szerző egyik saját szellemi forrásvidékére is utal.) Ezek a hosszabb lélegzetű esszéisztikus írások azonban általában 376
