Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Elek Tibor: Egy független magyar értelmiségi a rendszerváltozás idején - Pomogáts Béla esszéiről

nem egyetlen gondolatmenet részletes kidolgozásai, hanem több egymással érintkező, illetve azonos témájú rövidebb szöveg egymás mellé illesztése révén létrejött mozaikesszék. így, bár a kötet maga egységes, az egyes főcím alatti írások jellegzetesen töredezettek, alcímekkel is jelzetten kisebb egységekre, részekre tagoltak. Ez a szöveg-, illetve műformálás teszi lehetővé a szerző számára, hogy korábbi publicisztikáit, esszérészleteit ismét felhasználja, s így erősödik fel még inkább a kötet számadást végző, összegező karaktere.

Az ország, a nemzet, a szellemi, irodalmi élet aktuális kérdései mellett leginkább talán az értelmiség szerepe, felelőssége foglalkoztatta Pomogáts Bélát is ezekben az években, s nemcsak a közéleti, politikai jellegű írásaiban, de az irodalmi tanulmányokban, arcképvázlatokban is. Publicisztikáiban, esszéiben számos gondolat, nézet, hivatkozás újra és újra visszatér, olykor egész szövegrészek ismétlődnek meg (akár egy köteten belül is), amit még jóindulatúan is többféleképpen lehetne értékelni. Például úgy, hogy Pomogáts világképe, értékrendje, társadalmi, politikai elvárásai és legfőbb mondandói az elmúlt évek során mit sem változtak, mert a felszíni átalakulások ellenére az alapkérdések még ma is ugyanazok. Vagy úgy, hogy ez a rendkívül gazdag és sokirányú publicisztika, esszéisztika egy szilárd, koherens világképen, eszmerendszeren nyugszik, amit a szerző igyekszik nyomatékosan kifejezni. Kicsit ironikusan: ebben a munkásságban semmi nem vész el, csak átalakul, minden fontos elem újra és újra felbukkan, csak más kontextusba, műfajba, szövegkörnyezetbe helyezve. A szerző értelmiségfelfogásának legfontosabb tételeit tartalmazó Noé bárkája című 1990-es publicisztika például, ami a Napló a történelemről kötetben olvasható, némileg átalakítva a Noé bárkája kötet bevezető szövege is, de ugyanezen kötetben része A felelősségünk hazánk szellemi jövőjéért című esszének is, illetve A negyedik esztendő kötetben A polgárság és értelmiség című esszének. Témáját és szemléletét tekintve hozzájuk kapcsolhatjuk a Napló a történelemről kötetből a Magyar giron- disták 1992-es publicisztikát, ami az 1993-as kötetben már kötetcímadó esszévé duzzad, majd A negyedik esztendő kötetben az eredeti címen, de az 1993-as változathoz képest egy résszel rövidítve újraolvasható. Ez a Közvetítő értelmiség című hangsúlyos rész sem tűnik el azonban, hiszen szervesen beilleszkedik a kötet már említett Polgárság és értelmiség című esszéjébe.

Ezen írások szerint az értelmiség - Németh László 1943-as Második szárszói beszédének metaforáját idézve — ma is Noé bárkája, a múlt és a jelen összekötője. A rendszerváltozató küzdelmek kezdetekor az értelmiség szerepe felértékelődött, ezért véli úgy Pomogáts, hogy „Talán sohasem volt nagyobb felelőssége, sohasem kapott izgalmasabb feladatokat az elmúlt négy évtized során, mint most a megnyíló új világban”. Összhangban a különböző értelmiségelméletekkel, kiemeli, hogy két fontos jellegadó tulajdonsága van az értelmiségnek: az értékalkotás és a szellemi autonómia. Épp a szellemi értékek létrehozása és a gondolkodási függetlenség teszi alkalmassá arra, hogy érvényesíthesse elképzeléseit, megfontolásait a döntési mechanizmusokban. Az értelmiségnek „a korábbiaknál nagyobb felelőssége következtében és persze a lehetőségek birtokában kell megterveznie és kialakítania Magyarország szellemi jövőjét. Ha tudatában van e felelősségnek és a politika irányítói szabad teret adnak számára, igen nagyok lesznek a lehetőségei, hiszen az értelmiség őrzi és gondozza a »nemzet lelkét«, az ö kezén gazdagodik a tudomány és a művészet, az ö kezében vannak az iskolák, azaz ő neveli és oktatja a magyar jövőt” - összegezi többször is Pomogáts. A pártpolitikába nem gabalyodó „független értelmiségnek” a feladatát pedig Kari Mannheim nyomán az összesség szellemi értékeinek és érdekeinek, a hagyományok és értékek teljességének védelmében jelöli meg, s ebből következően „az egymással szemben álló nézőpontok tág, dinamikus közvetítésében”. Tisztában van azzal, hogy az ilyen „független és kiegyenlítő értelmiségnek” (amilyen értelmiségi szerinte Babits és Németh László is volt), „szellemi hídépítőnek” a minden irányba való nyitottsága, egyszersmind kritikai készenléte a mai politikacsinálók körében sem népszerű, mégis

377