Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Lőrinczy Huba: Ortega és Márai - Adalékok egy szellemi vonzalom históriájához (tanulmány)
LORINCZY HUBA Ortega és Márai ADALÉKOK EGY SZELLEMI VONZALOM HISTÓRIÁJÁHOZ* Önkéntes száműzetésének évtizedeiben, ámde legkivált életének alkonyán Márai mind többször szólott elutasítóan, lekicsinylőén, nemegyszer hiperkri- tikusan ifjúsága s férfikora kedvelt szerzőiről, hajdani mestereiről és bálványairól. Az emigránslét növekvő keserűsége, magánsorsának kilátástalansága avagy az öregedés hozta rigorozitás bújt-e meg e különös fejlemény hátterében - most ne firtassuk. Érjük be annyival, bogy a korosodó Márai igaztalan szigorúsággal nyilatkozott például Thomas Mannról1 és Sigmund Freudról2, Franz Kafkáról3 és Tóth Árpádról4, sőt - s ez talán a legmeglepőbb s a legfájdalmasabb - még Kosztolányi Dezsőről is5. A ritka kivételek közé tartozik a spanyol egzisztencialista filozófus, Jósé Ortega y Gasset. Róla életének legvégén is a feltétlen nagyrabecsülés hangján beszélt Márai, kijelentvén: „Ortega egyike a legtermékenyítőbbeknek, századunknak fermentumszelleme volt. Kitűnő ember volt.”6 E kései vallomás egy hat évtizeden át eleven, mindvégig nagy intenzitású szellemi vonzalom záróakkordja. A rendelkezésünkre álló bizonyítékok futó szemlézése alapján is bízvást mondhatni: elementáris hatással volt a magyar íróra a spanyol bölcselő, s szemben másik nagy eszmél- tetőjével, Oswald Spenglerrel - kiről az egyetértő hivatkozások mellett gyakorta fenntartásokkal, polemikus éllel is szólott —, Ortegát mindenkor a spirituális rokonnak kijáró tisztelettel, feltétel nélküli azonosulással emlegette, idézgette. (Nem tartozik bár szorosan témánkhoz, mégsem érdektelen és szükségtelen tán megemlítenünk: A tömegek lázadásának szerzője - noha lelkesen népszerűsítette - maga is erős kritikával illette A Nyugat alkonyában kifejtett történelemvíziót7, s elképzelhető, hogy saját, Spenglerrel nemegyszer vitázó álláspontjának kiformálása és képviselete közben ez is befolyásolta némiképp Márait.) Magától értetődik: az idősebb s az ifjabb kortárs, a világhírű spanyol filozófus s a külhonban csak kevéssé ismert magyar író szellemi vonzalma nem volt kölcsönös, hanem olyasféle, egyoldalú rajongás csupán, mint aminőt például Ambrus Zoltán érzett Ernest Renan iránt. Máraihoz eljutottak Ortega művei, Ortegához nem jutottak el Márai könyvei. A magyar szépíró is természetesnek tartotta, hogy kizárólag ő tanul a spanyol nagyságtól, már csak azért is, mivel nem a szó szoros értelmében vett tanulás volt ez, hanem sokkal inkább szellemi megerősödés. A filozofáló hajlandóságú Márai a saját, önálló bölcseleti rendszerré nem szerveződő sejtéseinek, nézeteinek, gondolatainak * Elhangzott 1995. február 17-én Szombathelyen, a Németh G. Béla akadémikus 70. születésnapjának tiszteletére rendezett tudományos ülésen. 366
