Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Határ Győző: Életút 3.

KL Jól kivívtuk magunkat s ha nem is jutottunk előre jottányit sem, életutadon, legalább annyit megtudtam rólad, hogy rejtekező természet vagy, ez a kópé ugrifülesség is csak a bujkálhatnék kétségbeesése: hogy halálig titkolod meggyőződéseidet, amelyek elviselésére a hói polloi vagy gyönge, vagy felkészületlen.

Igen, kiveszekedtük magunkat; de nem én bujkálok, Lorcsikám: hidd el, a dolgok természetéből folyik, hogy az igazi filozófia - ezotéria... Csak aki magától, maga is eljut odáig, az képes annak a befogadására KL Meg arra is gyanakszom (csupán megérzéses alapon), hogy ez a te nagyon-nem-rokonszenves elméleted Sorsistennő „szereposztogatásáról” csak afféle preambuluma valaminek, amely történetünkben később kerül bevetésre: a hegy gyomrának morgása s az elközelgő viharé, amely elő- reküldi moraját. De még minekelőtte e fenyegető fellegfeketeség ránk terül, idéznél fel, kérlek, néhány emlékezetes profilt abból a derűsebb életszakaszból, amely a norvégiai közjáték után következett. Igaz: láttad a Kon- tiki-múzeumot?

Bejártam Oslót- az egykori Christiániát, hiszen tudod a történetet Norvégia békés kiszakadásáról Svédország testéből - voltam színházban, múzeumban, de semmi sem tett rám akkora hatást, mint az a kertes villanegyed a Kon- tiki-múzeum környékén, ahol egy utcasarkon kénytelen voltam megállni és a kerítésfalat támasztani, hogy le ne szédüljek lábról. A szervezetem már nem emlékezett rá, hogy ilyen tud lenni a tikkasztó, tiszta levegőjű nyár s a rám lecsapó északi napsugár mintha átsütött volna rajtam; a hársak illata tette vagy a kerítésrácsok mögül messze kilengő illatár, amelytől megrésze- gültem — nem tudom. Európában már rég nincs illata semmiféle virágnak és a frissen kaszált kaszáló Angliában közömbös országútszagú. A nagy- anyám-nagyapám világa tört fel és az orrcimpámig hatolt - amikor a világnak még szaga/illata volt, a friss lóganét a parasztember élvezte, ha a földjét megtrágyázta, a tanítókisasszony a virágoskert illatát hozta magával, ha megszedte kosarát a levágottakkal és vázába tette... Ördög és pokol! Kis híja elérzékenyültem tőle, ahogy ott álltam a villasorban az utcasarkon, egyedül; valósággal tántorogtam a megmámorító illatárban. így történt, hogy nekem Norvégiáról nem a hódító vikingek harci dereglyéi jutnak eszembe, sem Heyerdahl nádhajója a Kontiki-múzeumban, sem nem a színházbelső, a PEN, Illyés és Kerényi lovagi tornája a grófék vacsoráján - hanem az a virágillathullám, amely abban a villanegyedben maga alá temetett és árjával úgy dobált, utca hosszat —

KL Gonosz vagy hozzám. Alig eresztem el a kantárszárat és te már másfele kalandozol. Londonról beszélj, ahova visszarepültél!

Nem repültem: visszahajóztam. Ilyen lehetett a „tengeri csata” a Kolossze- umban, amikor a medencét teleeresztették vízzel és sorevezőikkel nekifeszültek a gályák... Eletünnep-ütközet! (Valami verstörmelék forog a nyelvemen, bocsáss meg!) Igen, ilyen volt. Siklós Istvánéknak volt Nyugat-Hampsíeaú-ben egy akkora tízszobás lakása, amelynek a vendég meg se kottyant, a könyvtár mennyezetig tele magyar könyvekkel, a vendégüdvözlő kapu sarkig tárva, a házigazda pedig áldozatos szívvel szent kötelességének tartotta, hogy behívogassa a kilátogató magyar irodalmárt, mi több: az irodalom szerelmi szolgálatának. így azután a hozzá beszálló jeles magyar irodalmárok az ő tele303