Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)
elhúzom füledről hajad, bizony, mind itt van, látod hogy vártak téged és engem, gyere, köszönjünk nekik szépen, Rózsi pukkerlizz, úgy, ahogy illik, szoknyád kissé emeld, térded hajlítsd, másik lábad picit hátra, lám csak, visszaköszönt énekkel, az a berkenyeágról, ez meg a nyírfalombról, amaz idefüttyent a jegenyecsúcsról, fütyülj hát vissza, szádat csücsörítsd, no majd helyetted én, látjátok, megjöttünk, ezt szereti talpunk, ha friss, finom a gye- pecske, csípős, de nem erősen, ereszkedő part, füves fényszőnyeg, vége, innen már beszórták csillogó kaviccsal, de előbb simára csiszolták, lábunk ne szúija, vajon kik, hát ők, már régen, nagyon régen, tudták, hogy érkezünk, hab nyalja bokánk, gyere buba a hídra, de Rózsi makacs, nem akar, vagy még ne? jó, igaz, még fel sem engednek, lássuk előbb, megvan-e minden, legyezőlapu közt vadkacsafészek, az üres csigaház, hová lett a csiga, kopogtass csak, bent van, felelj Rózsi, már elfelejtetted hogyan kell, megvan, benne van, itt a káposztában, az óriás káposzta, énekelj hát így: jó a csigabigának, soha rá nem találnak, bejálja a káposztát, nem üti meg a lábát, labo - da----labo - da -, de Rózsi még ráütött: ott találja a páiját, s babaszájához k épest mesegyorsan pörgette a végét: laboda, laboda, laboda, hagyd már abba laboda, bújjunk mi is káposztába, de előbb loccs, a kavicsmederbe, lássuk, megvannak-e a kincsek, mind a szép cserepek a csillámló homokban, Rózsi tudod, ez itt mind aranyhomok, fejedre szórom, tiszta arany, merő arany, folyékony arany, ez illik rád királykisasszony, te pisze, nem emlékszel, itt állt egyszer, régen az aranypalota, a gyöngyöspalota, aztán vitte a víz bele a nagy vízbe, a még nagyobb vízbe, látod, itt a rekettye alatt a régi királyok tányérjai, pohárkái, itt ez az aranybarna, fordítsd csak, pöttöm játéknap világít róla, gyöngypalotában festették rá, a fénypetty, a madárszem a sötét bokor mélyén azért világít, ez meg fekete, mázas vörös levéllel, kosárkámban hazaviszem (nem teszed le rögtön azokat a dirib-darab cserepeket, nem nyugszol, míg meg nem vágod a kezed) ide süss Rózsi, rájuk se hederíts, jaj, ez a finom fehér porcelánfülecske, ez meg pici kancsó lehetett, ki ivott belőle, biztosan ő, Mari mondta, mind összegyűjtjük a mohos üregben, gyere, gázoljunk beljebb, bele a tejfólsima kéklő palába, bele, bokáig, térdig puha iszapba, bátran Rózsi, senki sem látja, formálunk, gyúrunk amit csak kitalálunk (vigyázz, be ne vizezd a talpad, köténykéden ne legyen pecsét, a kezed mindég tiszta----senki / ne figyelj oda, nem az igazi, mi mindent rejt a p atak medre, az egész elsüllyedt királyi palotát / ne járj a Koldussikátoron, rendesen, csak a Búza utcán, ahol a többiek - fiúknak lehet - / nincsenek többiek, Rózsi, te érted, csak te érted, olyan, mintha felkelnék, mosakodnék, mintha öltöznék, ebédelnék / anyu azt mondta, délben mákostészta sok porcukorral, azt szeretem /, mintha fésülnének / hogy húzta reggel hajam az a nagyfogú fésű), ezt ők nem értik, a többiek, jaj hogyan is, csak én, az igazi, gyere már, gyúrjunk kék palából bútort, ilyen volt a hajdani palotában, elvitte a víz, pacskoljad, gyúrjad, formáljad, a nap keményre szárítja, kiságyat, majd belefekszel, asztalt, széket, beleültetlek, berendezzük a lapupalotát, tetejét kirakjuk tarka kaviccsal, kezedbe fátyolvirág, menyasszony leszel, idegyűjtjük 295
