Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak... (próza)
az elmerült régi kincseket, ajándékba küldték, patakhullámon ide úsztatták, vigyázzunk rá a sziklavárban, látod itt a mohás mögött apró barlangban, onnan szaladt a gyík, ő lesz az őr, mindent összegyűjtünk, mindent berendezünk, zöld gyík világit levélbarlangban, míg a békakirály, nem, nem a békakirály, inkább valaki más, míg meg nem érkezik, meglátod érkezik, Mari mondta, mikor a ruhát mosta, jön----nézd csak, itt a csiga, csoda csiga t ekereg, csaljuk elő gyerekek - buba, hol maradnak a gyerekek?----mind n ekünk gyűjtötték, a szép cserepeket, a tarka gombokat, kavicsokat, ha együtt játsszuk összerakjuk a régi palotát, megkeressük melyikhez melyik illik, újra egész lesz, újra igazi, mint - míg - hol vagytok — és mind ott volt a mohos szikla alatt, mind a meg nem született testvér, míg újra együtt nem lesz, a babaházat este szekrénybe nem rakjuk vissza (ne hagyd szét a játékokat), minden babaszoba lesz, vigyázz Rózsi, Rózsi buba itt már hideg, itt már mély, itt már sodor, ruhámra fröccsen, nézd mit sodor, selyemkendő, selyemkéndőről rojt, biztos a kis hajóról, előre küldte, Mari mondta, mosogatás'közben mondta, Mari tudja, Rózsi fogjál szorosan, te nem süllyedsz el, téged nem visz el, madár a lába, ezüst hab sodra édes, olvad, már a számban, tejszínhab sem ilyen édes (miért nem jársz a Búza utcán) Mari mondta, ő talán csak tudja, illatáról megismerem, itt a kövek közt, a mohos szikla alatt, talán most járt itt s nem vettük észre, csak az illata, rezeda az illata, csolnakon jön, azt is mondta, hintalón jön, azt is mondta, Mari csak tudja, azt mondja, látta — valaki jár a hídon, sokan járnak ott, fel ne nézz, ej, az a lekopott festék a bal szemeden, ujjammal takarom, ne félj, látod, elkaptam a hullámról a rojtot, tudod mi ez, angyal válláról kendő, beburkollak, légy te az angyal, madár a lába, loccs----a szemem is t ele lett vízzel, kosárkám is, ki dobta a lapos kavicsot a patakszínre, talán ő, vagy apródját küldte előre piros selyem dolmányban, ő, a kavicsdobó királyfi, igen élénkbe dobta, fut a túlparton, zörög a mogyorós, ott, hallod, a bodza mögött (utcagyerekek járnak arra, fiúknak lehet) ujjammal szemed zárom, buba, gyorsan vissza a partra, csolnakon jön nagy hullámmal, a köveket sodorja, érzed már? ez ő, mézvirág az illata, Mari mondta, mikor tö- rölgetett mondta, itt, a kövek alatt lakik, itt az aranyhomokban, itt a kék palaiszapban, egy üres csigaházban, tavalyi dióhéjban. yy yy yy yy yy yy □ (Folytatjuk) 296
