Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Határ Győző: Életút 3.

Jó előre kigyomlálva bút-bajt-bánatot?! Azt nem ígérem; de ha nem sietteted lassanjáró köszvényemet, hát mindjárást átmegyünk a napos oldalra. A harmadik szolgálati év után, hogy a rádiónál véglegesítettek s mihelyt a Foreign Office Kádár Jánosra elrendelte a közkíméletet, elkezdődött boldog korszakom. Ezt így vedd, szó szerint. Még nem éreztem a Bush House gettójellegét, angol fólötteseim egyikével-másikával közelkerültem és intenzíven élveztem ezt a civilizált, tisztességes, úri légkört. Még soha ennyi kedves, művelt, többnyire „lateiner” embert egyrakáson; fúrásnak, intrikának semmi nyoma. A színház-és filmrovat a politizáló polémiák helyett nagy megkönnyebbülés volt, a szigetország vezető színházainak első soraiban végigülni a legizgalmasabb avantgarde ősbemutatókat, „egykorú szemtanúja” lenni a modem angol dráma II. Erzsébet korabeli megújhodásával Pintértől Osborne-ig, Bec- kett-től N. F. Simpsonig, Bennett-től Barnesig, minden korok külföldi szerzőiről és drámai remekek felújításáról nem is beszélve s utána, felkérődzősen újra végigélvezni, amikor az ismertetést róla megírom - mindez nagyon is a szájamíze szerint való volt s egyenesen az „én asztalom”. Igaz, tíz év után a moziba járástól megszabadultam s maradt igazi szerelmem, a színház; s nemcsak a színi újdonságokról csácsogtam az éteren, hanem hangversenyekről, tárlatokról, kiállításokról és — utoljára, de nem utolsósorban — fesztiválokról is, hiszen évről évre hol a nagy Edinburgh-i játékokra, hol Chichester-be, hol Glyndebourne-ba (az opera zenekarának magyar koncertmestere volt), hol Peter Pears és Benjamin Britten sasfészkébe, a Suffolk-i Aldebourgh-ba látogattam el rendszeresen; de ha beszámolóim dossziéin végignézek s hozzáveszem azt is, ami színikritikát a Szabad Európa Rádiónak írtam - hát elrémülök. Az 1200 beszámoló szöveganyagából 12-15 kötetre telne; okosan megrostálva, a harmada — 3—4 kötetben - megérdemelné a nyomdát.

De mindez csak „szellemi prémium” volt, az igazi ajándék most következett. A magam drámáinak keletkezéstörténetéről, kiadásáról hadd szóljak később; most az angol kora középkori misztériumjátékok átköltésére szeretnék rátérni - mert az aztán igazán az voot: mindnyájunk-öröme. Nem minden osztály csinálta, csak amelyiknek volt rezidens költője - s nálunk ez voltam én. Hogy kinek jutott az eszébe, nem tudom, de 1962-től rendszeresen fordítottam húsvétra, karácsonyra a gazdag angol anyagból, amelynek mind az öt ciklusát végig lefordítani emberfölötti feladat és én csak nyolc darabocskára vállalkoztam (azóta 1988-ban, GÖRGŐSZÍNPAD címmel kiadta a Szent István Társulat s ebben a pompás kötetben megleled) s ezek rendre mind: szemelvény a Coventry-i Betlehemes Játékból, Krisztus Születése, Pilátus Halála, Az Ártatlanok Lemészárlása, a Feltámadás, Tébrus Tolvaj, Jézus Pokoljárása, Ludus de Adventu Antechristi (meg egy csokorravaló középkori vallásos líra).

Nos, hiszed-nem hiszed, noha penzumnak tekintettem - de kedves penzumnak s nem azt néztem, hogy hány hét aranyszabadságot zsarolok ki érte, amikor mást is megírhatok. Elmulattatott, belemelegedtem, visszakerestem a hang „szent együgyűségét” a magyarban és anélkül, hogy ezáltal fárasztó lenne, még archaizáltam is. S az igazi gyönyörűség csak azután következett. Amikor megbolydult az osztály és előálltak a válogatott cigánylegények, akik tudtak valamelyest alakítani s számba jöhettek, mint közördögök, kisangya21