Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Kabdebó Tamás: Ne lopj! (esszé)

indiánok nem nagyon tudtak - és tudnak - mit kezdeni a nyolcadik parancsnak azzal az értelmezésével, hogy „ne hazudj”, hisz a fabulálás életelemük volt, és maradt. Ezért, az „igazság”, a „hazugság” és a „hamis tanúság” közti különbségek megmagyarázásával több idő telt el szinte, mint az összes többi keresztényi életelv elfogadtatásával. A legkönnyebb dolguk volt a missziós atyáknak — öt felekezet is térített Dél-Amerika északi csücskében — a hetedik paranccsal, mert ebben a tekintetben, a dél-amerikai indián morális kódex, illetve az életgyakorlat, szigorúbbnak bizonyult az európainál.

Három és fél évet éltem, ha nem is közöttük, hát közvetlen közelükben, s így bőven akadt alkalmam, hogy megismerjem őket. A hetvenes évek elején Guyanában 44 000 indián lakott még az őserdőben, részben törzsi szervezetben, részben missziókon, de mindenképpen saját „kapitányaik”, vagyis modernizálódó „törzsfőnökeik” parancsnoksága alatt. Én akkoriban azzal (is) foglalkoztam, hogy „kalauzt” szerkesztettem a helybeli amerindián „irodalom” felleléséhez. Amit törzsről törzsre, misszióról misszióra lenyomoztam, illetve aminek nyomára, a helybeli folyóiratokban ráakadtam, az főrészt lejegyzett szájhagyomány, buzdító énekek, történetek, varázsigék gyűjteménye volt. Különös — számunkra különös! —, hogy nem akadtam olyan történetre, mely óvott volna a tulajdon eltulajdonításától vagy példabeszédként súlyt helyezett volna a lopás kérdésére, vagy elrettentő büntetéseket emlegetve őrizte volna a törzsön belüli tulajdont. Olyan történet már jócskán akadt, amely leírta, hogy egy idegen törzs hogyan próbált elrabolni: fóldterületet-vadászterületet, fegyvert, fiatal lányt, vagy feleséget; de még arról sem volt szó, soha, hogy akár egy idegen törzs emberei megpróbálták volna ellopni egy másik törzs étkészletét vagy házi szerszámait. Az amerindián is - akárcsak sajátmagunk — kétféle tulajdont ismer: a közöset, azaz a törzs tulajdonát, és a személyit. A közös vadászaton elejtett szarvas, az üst, amiben megfőzik: közös tulajdon; a törzsfő vadászpuskája, az indián harcos nyila, feleségének a cassava-re- szelője, magántulajdon, vagy személyi tulajdon. A közös tulajdon megsértése, pl. az üst ellopása, olyan főbenjáró bűnnek számítana, ami „kizárással” járhatna — mondta nekem akkoriban egy kapitány -, de nem is ismert ilyesmire példát. A személyi tulajdon „elidegenítése” is ritka, s minthogy szinte mindenki ismer mindent, egy törzsön belül, ha eltűnik valami: inkább „kölcsön”- ről beszélhetnénk, mint lopásról. Hogy egy kulturált példával éljek: könyvtáramból évente eltűnik több száz kötet könyv - a védőberendezések ellenére is lába kel a köteteknek, egy időre. Ugyanis, az év végi vizsgák után az eltűnt könyvek felét újra megtaláljuk, polcokon vagy sarkokban. Alkalmi kölcsönzőik, az indiánokhoz hasonlóan, csupán a nagy vadászat, azaz a vizsga idejére emelték el a megfelelő fegyvereket. Igaz, az illegális könyvkölcsönzők a közöst fosztják meg időlegesen, míg az indián éppen ezt nem teszi.*

így érkezünk el a kétféle tulajdon iránti ambivalens viszonyok mérlegeléséhez, melyhez, mint a jól elvetett bumeráng, tulajdonosához, vissza-visz- szatérünk.

* A városba tóduló, a törzsi szervezetből kikerült indián prédája lesz civilizációnk miaz- máinak. Sokukat az alkoholizmus és a kábítószerek ejtenek rabul. Sokat megöl az influenza vagy a nemi betegség. Jó néhánynak sikerül integrálódnia és magával viszi eredetének erényeit. Az indián cselédlány nem lop.

244