Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Határ Győző: Életút 3.
költözünk. Vagyis jómagam mint mellékszereplő csupán el-elsuhantam az asztalnál, ahol a két nő, a fiatal és az öreg, angolul bájtársalgott (lehet, hogy Édesanyámnak megvallotta Anne élete hol-s min tört kettőbe, ezt nem tudom)- de valahogyan megneszelte, hogy regénytrilógián dolgozom s minthogy angolul írom: ez az „ő asztala”, mondta; kíváncsiskodni kezdett s meg is ígértem, hogy magas lektori színe elé bocsátom, de majd csak ha elkészülök vele. így is lett, Anne hazavitte a paksamétát és én szívrepesve vártam a hatást. De- ne repess, szív! - a hatás minden várakozást alulmúlt. így még író kifi- rundzvancigolva, írói rangjából kiebrudalva nem volt. Nem tudok angolul; nem tudok „angol-regényül”. Sem a nyelvet, sem az országot. Nem ismerem. Minden bekezdés „fals”, minden dialógus hamis; az angol nyelvben minden mondat „más kályhától indul” s ha nyelvtani tévedés nincs is benne a szokottnál több, az a legkevesebb. Mert ha valaki nekiülne, hogy újradiktálva átsimítsa az egészet, akkor sem tudja „angollá váltani”, azzá formálni a trilógiát. Eltekintve attól, hogy a regény Magyarországon játszódó harmadik része kedvezőtlen színben tünteti fel azt a Kádár Jánost, akinek nemes erőfeszítéseit rokonszenwel követi minden józan angol, kivált most, hogy a béketábor e legrendezettebb barakkjából mind vidámabb rikogatás hallatszik s lám, az alkotmánynapi tűzijátékot is nemrég közvetítte a tévé, tehát a regény ráadásul még hazug is. A vállalkozás menthetetlen, tegyek le róla; minden percért kár, amit ilyen angol zagyvalékok írására ellopok/eltékozlok életemből, mert ő, Anne, nem is tudja megítéli, mit ér, amit magyarul mívelek, de az az érzése, hogy a magyar irodalomtól lopom el. Anne szakvéleménye leforrázott, kaptam én hideget-meleget; ám akárhogyan kapálództam ellene, beláttam, be kellett látnom, igaza van. Még ma, több mint három évtized után, amikor sokkal közelebb vagyok ahhoz a „kályhához”, amitől minden angol mondat elindul - ma sem vetemednék arra, hogy angolul írjak. Perish the thought. KL No de látod: ezt is egy angol fordulattal zárod le! Rajtakaptalak! Rajtaértél; és rajtakaphatnál még máson is; pl. azon is, hogy időről időre észreveszem, itt is, veled is, most, hogy a magnóra mondom. Legszívesebben angolul folytatnám; mert már második természetemmé vált és mert mint így is értő magyar író, elönt a sárga irigység, ha az angol viharok-koptatta, századok-szentelte kifejezőerejének bástyáira felnézek s ha milliárdnyi olvasótáborán révedezve, a semmibe mered a szemem. Az én irodalmi elvárásaim már bizony: világirodalmi elvárások, s ha a mi jó magyar műfajkategóriáinkra gondolok, hát félig-meddig kívülrekedve, úgy érzem, hogy nekem ez a lombik nagyon szűk és nagyon tág. KL Ez volt hát az ADAM UNPARADISED szomorú története. És ez a másik, kétkilós gépirat, a BEYOND THE SECRET TEACHING, ez is ugyanabban a betegségben szenved? És mi igaz abból, hogy „fasiszta” írás? Kötve hiszem, hogy ugyanabban a nyelvi fehérvérűségben szenvedne, legalábbis nem abban a mértékben, hiszen volt annak doktora is, bábája is; de hogy „fasiszta” iromány lett volna...?! Hidegháborús fogantatású krizeológia- megengedem - melynek szerzője nem rejti véka alá, mennyire rühelli a kommunista rendszerek szolgálatkész adminisztrátorait, „áruló írástudóit”, az Örök Fanariótát. 17
