Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Pomogáts Béla: Az emigráns költő konfliktusai (Határ Győző: Kandallónál)
szetben, amely a London melletti Wimbledon egy múlt századi viktoriánus házában, ahol Határ Győző igazi otthonra talált, ugyanúgy eleven, gazdag és termékeny lehet, akár a Duna partján, Erdélyben vagy a Felvidéken. Ez a személyes kulturális identitás és a szülőhazával kialakított — korántsem ellentmondások nélküli - viszony jelenik meg a Kandallónál című versben is, amely 1988 őszén született és még ugyanabban az esztendőben a Medvedorombolás című kötetben látott napvilágot. A versnek a címe, alcíme és ajánlása is jelzi a emigráns költő különleges helyzetét. A cím: Kandallónál az angliai élet jellegzetes kellékét, egyszersmind hangulatát idézi fel, amit azután az első versszak első két sorában megrajzolt életkép még fel is erősít: a kandallótűz és az éjszakai pasziánsz békés hangulata valóban alkalmas arra, hogy a költő elmélázzon „házon, hazán - családon — nemzeten”. Ráadásul mindez arra a jellegzetesen angol: békét, nyugalmat és jólétet árasztó környezetre is utal, amelyben Határ Győző él; a wimbledoni házra, a viktoriánus korszak tárgyi emlékeire: bútorokra, képekre, szobrokra, amelyek alkotó munkája, köznapi élete során körülveszik. A vers alcíme ugyanakkor a Magyarországról érkező hírekre céloz, a Magyar Hírek a Magyarok Világszövetsége folyóirataként jelent meg, rendszeresen adott közre tudósításokat a nyugati magyarság életéről, s időnként, kivált a nyolcvanas évek második felében szerkesztett karácsonyi mellékleteiben emigráns írók műveit, ezek között Határ Győző költeményeit is közölte. Az ajánlásban megjelöltek pedig a költő budapesti barátai. A vers a költő ellentétes érzések nyomán kialakuló hangulatvilágát fejezi ki, ahogy ő mondja: kedélyét páros napokon az öröm, páratlan napokon a bánat szabja meg. Öröm és bánat forrása a magyarországi hírekben keresendő, abban, hogy a szülőhaza miként fogadja be a londoni magyar író műveit: kiadogatja-e őket, ahogy a Magyar Hírek irodalmi mellékleteiben is megesett, vagy éppen elutasítja és elhallgatja, ahogy évtizedeken keresztül történt. Hiszen az irodalmi emigráció talán legfájdalmasabb lelki gyötrelmét éppen az okozta, hogy írásai a politikai cenzúra tiltása következtében nem juthattak el a hazai olvasókhoz. Határ Győző közérzetének hullámzását is az okozta, hogy egyszer a befogadás, másszor a kirekesztés gesztusait kellett tapasztalnia. Sőt, tulajdonképpen a szórványos és esetleges hazai jelenlét sem volt igazi befogadás, hiszen, ahogy tapasztalnia kellett, arra mindig vigyázott valamilyen névtelen és megnevezhetetlen hivatal vagy hatalom, hogy írói jelenléte ne legyen tartós és rendszeres, ne sértse vagy irritálja a „megszentült sztálinisták” és a „leégett pályatársak” érdekeit. A nyugati magyar író hazai jelenlétét ezért, legalábbis a nyolcvanas években, az 1989-1990-es nagy politikai átalakulásokig, „spanyolfalak” rekesztették el az olvasók tágabb körétől, s valamiféle hátsó gondolatok szabályozták, körülötte „hamis játékok” folytak, minthogy a budapesti kulturális politikának szüksége volt arra, hogy megteremtse az emigráns irodalom hazai befogadásának látszatát, ugyanakkor mindent csak igen szigorú politikai szűrőn engedett át, és ravasz mesterkedésekkel azon dolgozott, hogy az általa politikailag kényesnek tartott írások, így mindaz, ami valamiféle bírálatot tartalmazott, ne kerüljenek a hazai olvasó kezébe. 212
