Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Valuch Tibor: Az irodalom polgára - Vázlat Schöpflin Aladárról
arra is rámutatott, hogy a költő „éles ítéletű, gazdag dialektikájú és kitűnően író publicista” is volt, „aki eszméivel kora baloldali eszmekörében élt és annak legjobb harcosa volt”. Ady mellett kortársai közül Móricz Zsigmond és Babits Mihály voltak a hozzá legközelebb állók. Schöpflin irodalomértelmezésében abból indult ki, hogy magyar viszonylatban az irodalom mindig komoly társadalmi tényezőnek tekintendő. „Az irodalom organikus valami, a nemzet életének olyan életjelensége, mint akár a politika vagy a gazdaság, s ezért minden irodalmi jelenségnek megvannak, meg kell, hogy legyenek a gyökerei valahol a társadalomban, amelynek az irodalom az egyik megnyilatkozási formája.” Ugyanakkor a színvonalas irodalmi alkotásoknak rendszerint nincsenek direkt társadalmi vagy politikai céljai. Szerinte „az irodalmi műnek nem lehet célja erkölcsöt javítani vagy rontani, politikai irányt pártolni vagy ellenezni, mert csakis az lehet a célja, hogy egy ember, az író gondolatvilágát a számára legtökéletesebb irodalmi formába foglalja és közölje a többiekkel”. Felfogásában tehát „az író (...) gondolkodó és ítélő lény, aki bátor és őszinte hitvallója mer lenni gondolatainak”. Adyval együtt vallotta: „az írónak semmi körülmények között sem szabad mást és másként írni, mint ahogy meggyőződése diktálja”. S ez egyben azt is feltételezi, hogy a kritika — politikai, társadalmi és erkölcsi kérdésekben is - elemi joga. A társadalmi, a politikai és a szellemi élet összefüggéseit vizsgálva rámutatott arra, hogy „a szabad szellemű és bátor irodalom léte maga is van olyan alkotmánybiztosíték, mint bármely törvényparagrafusokba lefektetett elv”. A különböző életszférák önállóságának hangsűlyozását azért is fontosnak tartotta, mert úgy látta, hogy Magyarországon a politika túlságosan rátelepszik a kultúrára és ezen belül is az irodalomra. „Jaj annak az irodalomnak vagy irodalmi iskolának, amely a politika fennhatósága alá kerül, mert a politikusoknak soha sincsen érzékük a művészeti élet és az alkotás autonómiája iránt sőt a művészetekben és a tudományban is csak a nekik készséges propagandát keresik” - írta. Azokban a vitákban, amelyek Ady költészete vagy a Nyugat indulása körül robbantak ki, éppen úgy megtalálható a közvetlen politikai kötődés, mint a húszas-harmincas évek kisebb-nagyobb irodalmi és kultúrpolitikai csatározásaiban. Érthető tehát, ha nyomatékosan hangsúlyozta írásaiban az irodalom, illetve a kultúra önállóságának feltétlen szükségességét. Schöpflin számára alkotóktól, világnézetektől, pártállásoktól függetlenül csak egyetlen magyar irodalom létezett, az, amit „a magyar írói tehetség” alkotott. Ennek az irodalomnak minden olyan alkotó tagja lehet, aki magyar nyelven és színvonalasan ír. írói helyét és értékét alkotásának minősége határozza meg s nem az, hol él és mit gondol a világról. A különféle nézetek, gondolkodásmódok, alkotói habitusok egymás melletti létezése teszi az irodalmat alkalmassá társadalmi szerepének betöltésére. Hiszen „az irodalom nem könyvmolyok elméleti játéka, hanem eleven, folyton alakuló életjelenség. Emberi jelenségek, csoportok, irányok váltakoznak benne”. S éppen ez adja meg eredetiségét is. Irodalomfelfogásában kiemelt helyet foglalt el az a gondolat, miszerint „az irodalmi mű nemcsak egyetlen egyéniség gondolatainak vagy érzéseinek 167
