Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Valuch Tibor: Az irodalom polgára - Vázlat Schöpflin Aladárról
foglalata, hanem sajátképpen tömegpszichológiai produktum is. Az író nem zárkózhatik el annak a társadalomnak a vágyaitól, erkölcsi, gazdasági, politikai felfogásától, egyéni életétől, amelyben él, sőt természeténél fogva nyugtalanabb és fogékonyabb idegrendszer lévén mindezeket erősebben, élénkebben és főleg öntudatosabban érzi és tükrözi”. Fiatalabb és idősebb nemzedékekhez tartozó kortársai szerint Schöpflin, érzékeny és ösztönös kritikusként, bírálataiban következetesen szigorú, a tehetség és a teljesítmény elismerésében jószemű és pártatlan volt, s a tárgyalt művet kellő alázattal vizsgálta. Felfogása szerint a kritikusnak „az író és a mű általános súlyát, értékét, a benne kifejeződő művészi szellem mértékét és erejét kell megmérni és felfejteni és ilyenmódon beállítani az írót és a művet az irodalmi élet értékskálájába”. A jó kritikának a mű általános és egyedi vonásait egyaránt fel kell tárni, ez a reális ítéletalkotás előfeltétele. A kritika és a kritikus feladatát is ennek szellemében határozta meg. „Nem kritika az, amely nem fejez ki valami általánosat s csak egy ember önkényének, sokszor csak szeszélyének kifejezése. Az a kritikus, aki a múltat és jelent egyszerre és együtt tudja érezni, az ellentétekből kiérzi az egységet, a fejlődés vonalát, életnek tudja érezni azt, ami valamikor csakugyan élet is volt, fel tudja ismerni az állandót a mindenkori változásban. Mert csak ennek a kritikusnak van támasztéka a jelen értékelésére és megértésére.” Publicisztikájában a szabadság és az igazságosság szelleme vezérelte. írásait az igényesség és a finom esztétikai érzék hatotta át, ítéletei társadalmi kérdésekben is biztosak és megalapozottak voltak. Gondolkodásában fontos szerepet kapott a társadalmi realitásokra figyelő lényeglátás, cikkeinek kritikai élét pedig gyakran erősítette a fanyar humor vagy a metsző irónia. Publicisztikai munkáinak két legfontosabb témaköre: az igazságtalanságok, az emberi szabadságot szűkítő törekvések elleni folytonos küzdelem és a társadalmi jelenségek értelmező magyarázata. Távol állt tőle mindenfajta elfogultság. Arra is rámutatott, hogy a hagyomány és a modernizáció kettőssége egyfajta meghasonlottsághoz vezetett a magyar történelemben és a politikában. Ritka alkalom volt az, amikor az újítás, a társadalmi megújulás szükségszerűsége nem került valamilyen formában ellentétbe a nemzeti hagyományokkal és a nemzedékeken keresztül öröklődő társadalmi szokásokkal, beidegződésekkel. Az ebből fakadó konfliktusok következtében a modernizációs törekvések vagy megfeneklettek vagy csak felemás formában valósultak meg. Ennek egyik alapvető oka az, hogy a hagyományok védelme a magyar politikában nem a változások iránt is nyitott konzervativizmus, hanem a nemzeti köntösbe burkolódzó maradiság formájában jelent meg. A „nemzeti szellem boncai és sámánjai” hamis illúziókat keltve akadályozzák, illetve lassítják az elkerülhetetlen modernizációs törekvéseket - írta. Alapvetően ez az oka a magyar társadalom kasztosodásának, a feudális eredetű társadalmi szokások továbbélésének. Társadalomszemléletét széles körű történelmi ismereteire alapozta. Ily módon az az éles bírálat, amit a magyar középosztály felett gyakorolt, a 168