Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Jánosy István: József Attila tragédiája (esszé)
beleilleszkedés jóleső biztonságát, másrészt követeléseket támasztott volna vele szemben mind erkölcsi téren, mind a kötelességteljesítés terén. Egyszóval: felettes énje kialakításában. Kiben próbálta megtalálni mégis ezt a biztonságot? ISTENEM Dolgaim előtt rejtegetlek, Istenem, én nagyon szeretlek. Ha rikkancs volna mesterséged, Segítnék kiabálni néked. Hogyha meg szántóvető lennél, segítnék akkor is mindennél. A lovaidat is szeretném és szépen, okosan vezetném. Vagy inkább ekeszarvat fogva szántanék én is a nyomodba, a szikre figyelnék, hogy ottan a vasat még mélyebbre nyomjam. Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjai, én zavarnám a fele varjai, S bármi efféle volna munkád, velem azt soha meg nem unnád. Ha nevetnél, én is örülnék, vacsora után melléd ülnék, pipámat egy kicsit elkérnéd s én hosszan mindent elmesélnék. E kis remekműben világos, hogy József Attila magát gyermeknek tekinti; aki odaadóan, örömest segít apjának a mezei munkában. Falun ennek az apának sokkal nagyobb a szerepe, mint a városi apáknak, mert a még ősi, eredeti falusi viszonylatokban, melyeket évezredek folytán a természet alakított ki, az apának sokkal nagyobb a tekintélye, felelőssége. Valóságos földi isten ő. így a kis parasztgyerek József Attila számára ki pótolja a hiányzó apát? Maga az Isten. És ezt komolyan így is élte át. Remekművekben nem lehet hazudni. A furcsa csak az, hogy egy másik versében magát az Istent is gyermeknek képzeli el. ISTEN Hogyha golyóznak a gyerekek, az isten köztük ott ténfereg S ha egy szemét nagyra nyitja, golyóját ő lyukba gurítja. 156
