Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Jánosy István: József Attila tragédiája (esszé)

József Attila halála után 20-30 évvel jelentkezett ugyanez a törekvés a legjobb amerikai költők között, ezek is súlyos neurózisban szenvedtek, mint például Allen Ginsberg, Robert Lowell, vagy pszichózisban, mint John Berryman, vagy Sylvia Platb és Anne Sexton. Ez utóbbiak ugyanúgy öngyilkossággal végezték, mint József Attila, miután önvallomásukkal végsőkig pontos leírását adták betegségüknek. Confessional Poetry - önvallomás költészet - volt ez irányzat neve. AXX. századi amerikai költészetnek máig legjelentősebb vonulata volt az a költészet. József Attilával közös jelmondatunk lehetne Szent Ágoston szava „Deum et animam scire volo. - Nihil aliud? - Nihil aliud”.

József Attila betegségéről és arról, hogy betegsége következtében hogyan alakult a viszonya legközelebbi hozzátartozóival (anyjával és két nővérével, továbbá legjelentősebb szerelmeivel), röviden írtam József Attila tragédiája címen (megjelent a Lyukas óra 93. novemberi számában és az Arcok, lelkek, álmok, versek című tanulmánykötetemben). Nem akarom az ezekben megír- takat elismételni, inkább szeretném ismertetni az azóta végzett meditációm lényegét.

Amikor - nem tudom hányadszor - ujraolvastam József Attila költeményeit, feltűnt nekem, mily gyakran ír arról a szándékáról, hogy ő ölni, gyilkolni akar. E szándék szimbólumai is, mint a kés, a vér, gyakran fordulnak elő nála. Még a legkorábbi verseskötetében, a Szépség koldusában is, amelyet még szinte gyerekfejjel írt:

(E tanulmányban valamennyi versrészletet a Cserépfalvinál megjelent J. A. összes versei és műfordításai című kötetből idézem.)

SZERELEM EZ?

Őrjöngök, Rád ha néznek,

Szeretne ütni két kemény ököl,

Hogy utálom ízét a sárga méznek,

Agyamban, hogy csak arcod tündököl,

Hogy megvetem szelét az élet-vésznek S haraggal bámulok az égre föl S ha sírni kéne, könnyeim is késnek S belőlem minden jóérzést kiöl.

Szerelem ez? Vagy, haj nem is tudom csak,

Csak azt tudom, hogy megbolondulok,

Bronzajkaim, mint gyáva koldusok,

Csókmorzsáért könyörgenek - agyoncsap,

Érzem, szaladj, rohanj kezem elől!

Haj! ha egyszer öklöm tündököl,

Ideráncigállak, nézd kevélyen, büszkén Hogy zúz sebet e gyáva két ököl S csókol bolondul holtak füstös üszkén.

Akarom kezeimbe sodorni hajad,

Akarom megizlelni telér ajakad,

De mondd nekem, ki eddig nem is hittem,

Karodban él az ifjú Életisten!

151