Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Jánosy István: József Attila tragédiája (esszé)
JÁNOSY ISTVÁN József Attila tragédiája Mielőtt József Attiláról szót ejtenénk, vessünk egy pillantást a legfontosabb emberi ösztönökre. Megítélésem szerint a következő ösztönökkel kell számolnunk. 1. Az életösztön — régebben önfenntartás-ösztönnek hívták, de hívhatjuk Hermann Imre szellemes ötlete alapján megkapaszkodás-ösztönnek is. A kép ismerős; a majomcsecsemő kezével-lábával görcsösen kapaszkodik anyja mellszőrébe. Hiszen neki most anyja jelenti az életben maradás egyetlen lehetőségét. De nem maradhat örökké ebben az állapotban; egyszer, valamikor anyja csak megvonja tőle az ölében-kucorgást és eltaszítja; „Menj, boldogulj önállóan”. Ekkor már a kismajomnak magának kell ételt és menedéket keresnie. Ekkor a megkapaszkodás-ösztön módosul. Átalakul keresés-ösztönné. Az embernél ugyanez az ösztön a következőképpen szerveződik. Hermann Imre tanítványa, Binét Ágnes írja: Az embercsecsemő nem tud kapaszkodni... lába nem alkalmas a fogásra - így jelentkezik az anyától való leszakadás traumájaként a keresés; elhárító képződményként az elbújás”. Utóbb ez a keresés többé-kevésbé tudatos tanulássá alakul. Mindenekelőtt a beszéd nyelvét kell megtanulnia, hogy kommunikálni tudjon, és így kifejezze kívánságait. Mindenesetre ennek az ösztönnek (így az anyához-bújásnak is) az eredeti célja az egyén létének a fenntartása mindenféle nehézség, veszély ellenében is. 2. ösztön a fajfenntartás, a nemiség. Az egész Mindenség működésének szerveződése polaritások feszültségére épül - így a fajfenntartás ösztöne is; hím és nőstény, férfi és nő egymás iránt feltámadt vonzódásán alapul. Hogy ez a vonzódás egyre jobban fokozódjék és végül a kettő egyesülésében kulmináljon, e célból az egész folyamat bizonyos fokozódó jóérzéssel jár. Vagyis kielégüléssel. Az állati természetnél, miután az anya megtermékenyült, kialszik benne az egyesülés kívánsága egy ideig. Az embernél ez a kívánás nincs periodizálva, bizonyos ingerekre bármikor feltámadhat, férfinél nőnél egyaránt, így nem kötődik többé a fajfenntartás céljához, az egész aktus öncélúvá vált (Lustprinzip). Sigmund Freud a legfőbb ösztönnek a nemiséget tekinti, úgyszólván minden emberi megnyilvánulás ősokának. A nemi vágy-kielégítésre vezeti vissza a kisgyermek ragaszkodását is anyjához, vagyis a megkapaszkodás-ösztönt is. Ezt az Oidipus komplexus egy megnyilvánulásának képzeli. Nem veszi észre, hogy a lány-kisgyermek ugyanúgy kapaszkodik anyjához, mint a kisfiú. Itt a nemiségnek nincs szerepe. 149
