Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Határ Győző: Életút 3.

találtam magam Graves alkotáslélektani beskatulyázásában s az én életemben mintha más szerepe lett volna a nőknek. Igaz, asszonya válogatja; s volt is dolgom olyannal, aki „gyöngeséget” szenvelegve, már mindjárt sorsomat intézte-igazgatta volna s a férfit a cicisbeónál nem is tekintette egyébnek. Még akkor is, amikor minden szál kisiklott a kezéből, váltig lepányvázásom- ról, parádés hámistrángba-fogásomról ábrándozott - s ilyen volt a kékharisnyák fejedelemnője, Sz. Klára.

Tudomásul vette ugyan, hogy más országban, más csillagállás alatt élek és törvényes frigyre léptem valakivel; de még mindig kereste s úgy vélte, meg is lelte a módját, hogy mindezen túltegye magát s megvalósítsa jól kiszámított terveit. Nehogy félreérts, az istenért, Klára nem cseleket szövő Racine-hősnő volt, hanem ösztönlény, aki egyszerűen konceptualizálta, amit ösztöne diktált (s itt mintha elősettenkedne olvasóemlékeimből az a szókra- tészi huncutság, hogy az uterus voltaképp önálló életet élő, külön lény, afféle állatka, amely az asszonytestben fészkel-s azzal mintegy kohabitál). Nos, az ő (elragadóan erőszakos) megoldása az adott helyzetre az volt, hogy a levelek áradatát indította el, megvan mind, ma is: Édesanyámhoz; neki címezve, de azzal a titkos célzattal, hogy „Margit-mama” minden levelét olvassa fel (vagy adja oda, elolvasásra) és ne szűnjön az ő dicséretét zengeni. Édesanyám, kényszerhelyzetében, nem is szűnt és zengte is, de nem tukmálta rám leveleit; ha a dolgom sietős volt, csupán a tartalmát mutatta oda: gyerekei fényképeire vetettem futó pillantást s kivált a legkisebbről küldött sokat, miben iparkodtam nem látni célzatosságot, és a hasonlatosság felfedezésétől mereven elzárkóztam.

Ám azt a levelet, amelyben Klára bejelenti érkezését, Édesanyám kénytelen volt ideadni: Klára jön, ismerősöknél lesz s ittlétét úgy egy hétre tervezi; nehéz hetünk lesz - állapítottuk meg Anyámmal s meghánytuk-vetettük, mi a teendő KL És Piroska? Beavattátok? Mit szólt mindehhez...?!

Már hogy az ördögbe ne avattuk volna be; ő csak mulatott rajta, mint aki - okos nő módjára - elhatárolja magát múltamtól s hűvös érdektelenséggel tudomásul veszi, ami „előtte” történt; amúgy is, neki, a nálam 13 évvel fia- talabbnak (s úgy is, mint a „másiknál” szebbnek), mi oka lett volna, hogy féltékeny legyen a nálam 2 évvel idősebb Klárára, bármi ,jól-konzervált” s még ha „Londonból hozatott ruhákban” pompázik is - ami ránk, londoniakra, nem tesz különösebb hatást. Közöltük, hogyne közöltük volna, de nem akartuk terhelni vele jobban a kelleténél s ha történetesen a munkabeosztásunkkal úgy talál kijönni a lépés, hogy Klárával nem találkozik, hát sem őt Kláránál, sem Klárát őnála - nem kellett kimenteni.

Ahogy a látogató eltervezte, hogy „sülve-főve” együtt leszünk, arról természetesen szó sem lehetett s végezetre úgy igazítottam sűrű beosztásomat a rádiónál/bíróságnál/tanítással, hogy találkozásunk egy napra: egyetlenegy, de teljes napra korlátozódott. Klára titkos terveit ennek az egy napnak a kártyájára tette fel, mert még mindig keverte a kártyákat s bízott hozzá, hogy olyan ütőkártya van a kezében, aminek nem tudok ellenállni. Van egy ezoterikus történelemszemlélet, amely szerint titkos matriarchátus kormányozza a világot, az ágyak matriarchátusa; és Klára még mindig elég nagyhatalmú szibilla volt a méregkeverő pithonisszák nemzetközi hierarchiájában,

140