Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Határ Győző: Életút 3.

KL Hát te magad az amerikaiaknál mért nem próbálkoztál?

Azt a mezőt előlem rég letarolták az élelmesek, s annak születni kell. Igaz, sokáig leveleztem Juhász Vilmossal s az ő szavának a Ford Foundation-nál súlya volt; rá is vett, hogy AZ ŐRZŐ KÖNYVE fénymásolatát küldjem el neki. Juhász Vilmos* valamikor a háború előtt rangos név volt a magyar szellemi élet Palmáriumában s nekem igen hízelgett az országos hírű kul- túrhistorikus véleménye: fiktív történelmem „rémülettel és csodálattal” töltötte el - írta róla, és kilátásba helyezte, hogy kiadását keresztülviszi. 19..- ban, élete utolsó évében, New Yorkból még átlátogatott Londonba s Piroskámmal felkerestük abban a Russell Squared, patinás edwardiánus Grand Hotelben a londoni egyetem könyvtártornyával szemközt, ahol megszállt; de az évek súlya alatt szemmel láthatólag megrokkanva már, eltört mosollyal újságolta, milyen hajsza indult ellene hivatalában. Még mielőtt a vizsgálatot lefolytatták volna, meghalt s ezzel AZ ŐRZŐ KÖNYVE ügye vízbe esett. Nagy árat fizettem érte, hogy így mondhatom, de azóta is büszke vagyok arra, hogy soha semmiféle amerikai alapítvány a könyveim kiadásához nem segített, se hozzá, se bele s árulnivalót, behirdetést, piacot improvizálva: mindent önerőmből teremtettem elő.

KL Megengedem, hogy később rákényszerültél; de a dolgok elején! Vagy

nem voltál elég élelmes, vagy nem volt elég igaz barátod, hogy zaklasson,

pirongasson, rádtelefonáljon Nem hát, sose voltam se élelmes, se törtető. De azért ne hidd, volt még egy reménysugár - ámbárvást történetünknek ez már olyan egyik szála a sok közül, amit szívesebben bíznék Prokopioszunkra, mintsem hogy én vállaljam ódiumát, ha történetesen nem csengene a fülembe Kosztolányi szava az „in- diszkrécióról”, hogy ebben a műnemben az író legyen kegyetlen (s hogy ezt nemcsak prédikálta, tudhatod, ha újraolvasod a PACSIRTÁT - az örök-petrezselymet áruló, madárijesztő vénlányról, aki tulajdon édesnővére volt). Szász Béla csöngetett rám, mint jó barát s úgy is mint a brüsszeli Nagy Imre Intézet megbízottja (vezetőjével, Heltai Györggyel együtt ült Vácott) - indul a könyvkiadás, kéziratot várnak tőlem. Megszeppentem tőle: gyanakodtam, hogy a Nagy Imre Intézet nem az én profilom s kisebb gondja is nagyobb lesz, semmint hogy szépirodalmat adjon ki. Mégis, sietősen kigépeltem kéziratgyűjteményemből PANTERBESZ című, 1949-es bölcseleti írásomat, hogy felugróm vele Bélához. Másnap, tereferélés közben a rádió kantinjában megemlítem Csének, tud róla, tőle is kértek anyagot s éppen oda indul, Brüsszelbe - Ha holnap behozod, az enyémmel együtt beteszem a bőröndömbe és átadom Heltaiéknak - mondja.

Hetek múlva Szász Béla újra sürget. Felhívom Heltait Brüsszelben. „PANTERBESZ?!” Sose hallotta, tőlem eddig senkitől, semmiféle kéziratot nem kapott. Gyámoltalanul puhatolódzni próbálok Csénél. Magas kakashangján ordibál. Nem emlékszik. Mintha kitette volna. Vele volt: ott kell legyen.

* Juhász Vilmos (1899-....) a Győző Andor kiadásában, 1927-ben megjelent, Benedek Mar- cell-féle MAGYAR IRODALMI LEXIKONNAK helyettes szerkesztője-és iomunkatársa. Esszéíró, polihisztor (Dosztojevszkij-tanulmányok; AZ ŐSKULTÚRA SZELLEME című szümposzion-kö- tetet szerkesztette).

133