Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Határ Győző: Életút 3.
sollyal gyakorolta előjogait és iparkodott mindenkit „észrevenni”. Odaintett engem is, hogy sebes magyarázkodásomra fél füllel sem reagált, arra következtettem, hogy tán könyvei ajándéklistájának összeállítását sem ő maga intézi; de hogy mégis megakadt a szeme rajtam, „tatárképűnek” nevezett, profilomat meg Nietzschéhez hasonlatosnak mondva, van-e bennem lengyel vér, mint Nietzschében és német vagyok-e - kérdezte.- Nem. Nem vagyok német, Mester, és még annyi lengyel vér sincs bennem, amennyi Önben, francia...- Hát akkor micsoda...?!- Magyar volnék. Az a magyar filozófus, aki... aki bátorkodtam Önnek - Persze! Magyar! A kiejtése elárulja... Eddig tartott az audiencia, mert már elsodortak s más lépett a helyembe. De azért tovább kutattam a „willdurantabiliákat” a könyvesboltokban, s az összevásárolt könyvek alapján mind világosabban bontakozott ki előttem írói arcképe. Utóbb némileg feléreztem korábbi munkáiban, pl. a különben kiváló THE MANSIONS OF PHILOSOPHY (A FILOZÓFIA HÁZAI*) című 1927-es kiadású opuszában KL Mit? A generációs eltolódást? Azt is; de annál többet. írói idioszinkráziáit; a szecesszió bélyegét és imitt- amott a kultúrsznobizmust. De mindvégig híve maradtam s hogy is lehetne másként, hiszen Voltaire MOEURS ET L’ESPRIT DES NATIONS-ja óta a Will Durant-éhoz hasonló méretű kultúrtörténeti vállalkozás kevés volt. Kontinensekre terjedő olvasótábora, írásainak kirobbanó sikere iriggyé tette a lemaradókat s ahogy ez már minden irodalmak törvénye szerint lenni szokott, hordába verődtek ellene; szétszálazták „hibáit”, felületességét, olvasmányosságát, didaktikus izgalmában a hűvösség hiányát; e méltatlan támadások megkeseríthették öregségét. Ugyanabban az évben született, mint Graves, de előbb halt meg, 1981-ben, s amikor négy évvel a halála előtt megint a tengerentúlra látogattam, régi kedves alumnusom, Pfeiffer Ede, aki Los Angeles egyik egyetemén alkotmánytörténetet ad elő s kapcsolata volt hozzá, lehetővé tette, hogy meglátogassam az agg Will Durant-t. Magánrendőrség őrizte ösvényeit-sorompóit, magas bokorsövény rejtette azokat a hátsó, titkos kiszolgáló utakat, ahonnan az elhunytakat a roppant „kondominiumból” észrevétlenül kicsempészték s a luxustelep boldogság-motorja zavartalanul működött tovább. Csak a nagyon-gazdagok tudják megengedni ezt a paradicsomi telepet, ahol az ernyőfenyők, ciprusok alá rejtett \uxus-bungalow-k hosszú sora az üdülő és az elfekvő keresztezése, az orvosok „barátnak” álcázva látogatják az aggastyánokat, és a szót, hogy klinika, műtét, halál, senki ki nem ejti a száján. Soha nem felejtem el autónknak ezt a beóvakodását s keresgélésünket a labirintikus rózsakertben, míg valahára az ő bungalow-jára s azon a pergoláktakarta bejáratra rátaláltunk. Ariel fogadott, a felesége. Még mindig formidábilis hölgy volt, de amilyennek a londoni szállóban láttam, hát ahhoz képest csak árnyéka önmagának. A csésze lötty kávét vele ittuk meg s az is csak zörgő szertartás volt: sokan zavarják és már annak is fárasztó, aki a látogatókat elhárítani van ott. Annyit engedélyezett, hogy a félig felnyíló ajtón beköszönhettünk a hintaszékében, skót * Rájátszás a „háznak” az asztrológiában használatos értelmére. 131
