Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Határ Győző: Életút 3.
szonyforma, akkor ennek az igen-igen földi történetnek is bizonyára megvolna a metafizikai felvetítése, és valaki frissen-felérkező félnederes-istenadta így támadhatna rá teremtöjére. Bizony mondom, osztályos társaim, akik velem itt a Földön napokat esztek: becsüljük meg az aprólékot a becsináltban, amit a gondviselés koldustányérunkra juttat és ne rontsuk annak ízét azzal, bogy folyton-folyvást az úri-puhára főtt, fűmagon nevelt csirke fehér mellehúsáról ábrándozunk ------K L Mi ez? Hát nem elkalandozol már megint...?! Utazásaimról kérdeztél s ezzel csak azt akartam jelezni, hogy dehogyis repültünk elsőnek Honoluluba vagy a Bahamákra; az inka piramisok, a Tadzs Mahal - attól az orrunk fokhagymás! Hanem beértük az olyan aprólék utazásokkal három-négy hétre a szomszédba, Európában. Elittuk-elettük mások elől: felzabáltuk Európát s persze, elsőül kivált ahova nagyon vágytunk. De ha mind elmondanám sorra-rendre portyázásainkat Francia- és Olaszországban, Belgiumban-Hollandiában, a skandináv országokban, Portugáliában, a Kanári-szigeteken, a Baleárokon, sok helyütt többször is (Törökországban pl. négyszer) - akkor semmi se lenne a száguldásból s beragadnánk a családi fényképalbumokba; hadd szorítkozzam egy-két olyan epizódra, ami irodalmi érdekű. Akárhova mentünk, Piroskám előre felkészült: vizsgázott turisztikai szakértője lett az országnak, Linguaphone-lemezekkel még a nyelvbe is belekóstolt (így a törökbe is; a görög szigeteken és magában Hellászban jól elboldogultunk). Először Andalúziára szálltunk rá, Gibraltárban kocsit béreltem s úgy jártuk körbe ezt a földi paradicsomot - sose felejtem el: az egyik Parador-ban (állami kezelésben, kastélyszálló), a szoba első emeleti erkélye olyan közel került a kora középkori gót székesegyház egyik tornyához, hogy mint az álomban, átnyúltunk és megragadhattuk mérművein a szkrab- bákat; szobánkban nem győztük csudálni a hanyagul felaggatott remekműveket, itt egy Zurbaran, amit egy Ribera; s jól feltankoltunk a benzinkútnál, hogy átvergődjünk a néptelen, havas Sierra hegyi útszakaszán. Elgondolhatod, hogy úgy kastélyszálló-és katedrális kiszidva nem volt, ahogy mi szidtuk a behavazott Sierra gerincén, amikor kiderült, hogy Parador-ban a lókötő lopós fajzata leszívta a benzint s leállt a motor. Madrid, Toledo, Közép-Spanyolország egy másik túra volt, Barcelona egy harmadik (amikor Gaudi remeke, a La Sagrada Família lyuggatott tornyán átjárt a szél és a spanyol orvos tüdőgyulladással fenyegetett; ami meg a szigeteket illeti, magam heteket szomorkodtam Ibizán, lábadozóban, de Mi- norcát-Mallorcát Piroskámmal pillangóztuk körül). Más világ járta még, a csordába verődő szállodaóriásoknak parthosszat sehol nyoma sem volt, Mar- bellát halászfalunak ismertük meg, melynek „kastélyában” egy magyar gépészmérnök volt az úr: a háború előtt érkezett — addig árulta a spanyoloknak a GANZ-MÁVAG magyar mozdonyait, amíg itt nem maradt mozdonyaival, s amikor az öregúr, felfedezvén bennünket s ebédre invitálva összeölelt, könnyekre fakadva vallotta be, hogy anyanyelvére már alig forog a nyelve s „mi jól esik, ráösmerni a szavakra". Nos, hogy szót szóba öltsek, nekünk sem olajsejk, sem iparmágnás puszipajtásunk nem volt, hogy ő vigyen jachtján a pálmai öbölbe: csak úgy repültünk oda mindközönségesen Anno Domini 1964-ben KL „Domináj?” Miért mondod úgy, hogy „Domináj”...?! 126
