Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet

son” mint sikerületlen, szárukról lefonnyadt dinnyék a szénáskosárban. „Bá- nyásztűntetés a Siralom Völgyében.” (A két világháború közötti Zsilvölgyé- ben). A másik fedeles személyszállító csillévé szándékozott átalakulni. Alul már látszottak némi kerékcsökevények. „Pártunk és kormányunk messzemenő gondoskodása a bányászok munkahelyre vitele érdekében.” (Helyszín: a zanari Petre Gheorghe bánya- és ércfeldolgozó vállalat). A harmadik az Anya gyermekével „lenyűgöző” témáját rejtegette évgyűrűi között. Ez a műterem közepén, egyenesebbik végére zökkentve tornyosult. Az Anya leendő tomporában rövid nyelű szekerce „pihent”. Megfelelő szögből elhízott japán gésa „fardíszének” vehette János. (Vette is). Végtelenül sajnálta, hogy nincs velük, a társaságukban, körükben Banner Zoltán művészeti író-költő-riporter-vers- mondó, az Utunk belső munkatársa. „Ah, azt az acélos, tántoríthatatlan elkötelezettséget, mélyenszántó szakértelmet!” Miután elárulná, elmondaná, kifejtené, leszögezné, hogy a Banner svédül van és nem más, mint László, esetleg Zászlós, lásd: Zászlós Demeter Sütő Andrásnál, kapná háromlejes, bosz- szantóan eresztő, műanyag golyóstollát, függőlegesen be nem hunyt jobb szeme elé tartaná, akár a gyakorlatozó katona, ha valamely objektum; fa, kazal, boglya, ház, torony magasságát kell megállapítania, ugrifülesen az Anya gyermekével című „kompozíció” elé szökkenne, „bemérné”, majd „fel sem becsülhető értékét” szempillantás alatt megállapítaná. Kolosszális, kolosszális, kolosszális!, suttogná révedezve, „kikészülten”. Azután elszavalná a Falu végén kurta kocsma kezdetű Petőfi-verset, befejezésül pedig elragadtatottan felkiáltana: Gyerekek, pupákok, véreim, kenyeres pajtásaim, ti oda se szagoltok, mennyire csípem én a jó öreg Sütő András minden sorát! Azt mondja például... Azt mondja például Ripa Izidor, (ripa=szakadék, de ha ripa, akkor feltehetően előbb répa lehetett, Répa Izidor), a máramarosi néplélek elismert kutatója, hogy: Mester, osztán mán miért nem faragja ki, ácsolja össze a Pintye Gligor repülőgépének pontos mását? Annak a repülőnek a mását, amelyikkel ripsz- ropsz benn termett Szatmárban. Pardon, nem benn, hanem kinn, Petyánál (Peténél), a Szamos partján, a Dák Birodalom északi határán, ahun Pannónia kezdődik. „Hátrább az agarakkal!” („Véletlenül: nem az agyarakkal?”). János két kispohár turcio szilvóriumot hajtott fel, onnan lehetett nála ez a „féktelen bomlás”. Ne bomolj, Nyikolaska!, tiltakozott Maruszja a hombárban. Bármelyik minutumban betoppanhat Artyom, az uram. Az kulák, tudhatod. Rádlép, mint a csótányra. Vida durván kifaragott gerendákat rugdosott. Uglár Jóska barátom, a tartományi (megyei?) prim régóta nógat, tervezzem meg a mózes- falvi katonaszökevény-partizánok emlékművét. Azt hiszem, ezek a grindák mennének oda. János azt tapasztalta: szellemileg bambán pilledezik. Már unta a „vizitát”. Alig várta, hogy Herédi Gusztáv és Veress Zoltán folytassák útjukat a Gutinon át, Máramarosszigetre. Otthon beszámolt Icának, mit „végzett”. Ica ellenségesen csörömpölve mosogatott a nagytálban, a tűzhely szélén. Szívta a fogát. János ment a szobába, fehér, érintetlen papírlapok fölött elbeszélés-füzér tervét dédelgetni. Néhány címet már tudott. 1. A tűz. 2. Vizesszekér. 3. Majomakció. 4. A szentmise. 5. Pehely elvtárs. Atörténetek egyelőre, akár telérben az aranysávok, aranylerakódások, az agyában rejtőzködtek. Majtényi Erik űrlapot küldött az Irodalmi Alaptól; töltse ki, váljék taggá. Ez a „rang” Forrás-kötete alapján megilleti. János nem erre, a Bodor Pál válaszára volt kiváncsi. Éjszaka, álmában a kinyomtatott Illés szekerént lapozgat1142