Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Simonffy András: Dukai Takács Judit

megküldöttem néki, így mint a hozzád szólót, Csányi gróf sírhalmánál, Haszontalan sóhajtásom, a negyedik Malvina magánya, amelyet im néked is mint legujabbat megküldök” - írja ugyancsak Döbrentei Gábornak. (1814. dec. 23.)

Judit tehát - akit júliusban még „atyjafija” óv Csokonai-féle Rontó Pólóktól (clavirján legszívesebben A reményhez zenésített változatát játssza), most a Mester előszobájában van.

Nem csak azért jelentős ez az 1814-es Judit életében. Ez év őszén - előzőleg Niklát, Keszthelyét (Festetics) és Újfalut (ma: Vashosszufalu, Dukától nyugatra pár kilométernyire, Döbrentei édesapja gazdálkodott itt) érintve betoppan Dukába Döbrentei Gábor, ifj. Wesselényi Miklós és utóbbi nevelője, Pataki Miklós. Itáliai kódorgásaikból tértek meg, afféle nekiszabadult tanulmányúiról, az újra békéssé vált Európa akkori „világútlevelével.” Berzsenyitől, Festeticstől, a senior Döbrenteitől hallhattak a tehetségesen verselő „dögös kis csajról” (ahogy a mai ifjak szlengje mondhatná), betérnek hát hozzá, s töltenek el végül három napot bolondozva, vígasságban. Judit süt-főz, claviro- zik, verseit olvassa, az ifjak pedig összekacsintva hamarost költőnővé avatják (tán, hogy ennek jegyében tegeződve folytathassák a „házibulit”). Az irodalom erről az „aktusról”, mint valami fennkölt eseményről számol be, én egy friss erőt jelentő új nemzedék játékos önszerveződését látom benne, s talán igazol a nemrég előkerült levél, amelyben Judit ezt írja Döbentei Gábornak: „Te nekem kedves barátom meg sem mondád, hogy Malvinának kereszteltetek.”

Dukai Takács István - korában ritkaság! - büszke leánya verselő kedvére, s mint gazdaságát korszerűsítő jó gazda, talán ráérez az irodalom adta kötetlen „demokráciára”: áthághatatlan korlátok omolnak le a költészet erejétől, lám, a hírneves báró fia is, csak úgy betoppan a dukai kúriába... Érdeklődik Festetics híres gazdsági iskolája, a Georgicon s annak gazdasági eredményei, vetőgépes újításai iránt, s mint a fentebb idézettekből már láthattuk: jóval Dukai Takács Judit költői kiteljesedése, s a keszthelyi Helicon ünnepségek megvalósulása előtt, már 1815-ben közös hajókiránduláson vesznek részt a gróffal. (Valójában a Helicon-ünnepségek a Georgicon mezőgazdasági szakiskola félévi szemesztereinek megkoszorúzásaként hivatott életre.)

A világ tágul Judit körül: Kazinczy válaszol. És biztat, dicsér. Talán a zárkózott medve, Berzsenyi kedvében is jár, mintegy közvetve, piros szőnyeget terít a vén méhész medve lába elé, hogy Judit áradó szellemének, ifjúságának fellendítő erejével megemelhesse. A medve moccan, Judit viszont szárnyakra kap Kazinczy egyetlen mondatától. Mert ez a mondat kulcsmondat. A legfelsőbb válasz a leány kétségeire. Újra csak Döbrentei Gábornak írt egyik leveléből idézem: „Azt irta nekem a mi halhatatlan Kazinczynk, ne rettegjem azt a vádat, hogy amely leány verseket ír, nem lehet jó feleség, jó asszonya a háznak, így Ítél a közönséges ember mindég...”

Az eladdig Juditot a verselés mesterkéltségeire okítgató sárvári költő és patvarista Horváth Adám visszahúzódik, megnősül, s el is hal hamar. (Külön történetet érdemelne, ahogyan Judit kiteljesedett nőisége tudatában emberséges-elegánsán túllép rajta.) Stílusa leveti a rákényszerített poétái kényszerzubbonyokat, legjobb költeményeit ekkor írja, s bennük mintha Petőfi tiszta fuvallata, közvetlen stílusát előlegezné. A rejtőzködő reliefből térben és időben körüljárható egyéniség lesz, férfiak bálványa egyben, irigy társnők immár

1131