Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Varga Imre: Ahonnét jöttem, ott most háború van - Beszélgetés Balázs Attilával

Természetellenessé akkor válik a dolog, amikor ezt korbácsütések alatt is tagadni kell. Amikor egész légvárak épülnek fel ennek elkendőzésére.

így kerültem én magyar anyanyelvű íróként, magyar nyelven író emberként a magyar fővárosba, amint megszületett bennem erről a döntés. Egy űzött ember gyorsaságával? Nos, maga a szökés aktusa villámgyors volt. Csupán a vívódás tartott sokáig: kikecmeregni-e vajon abból a kisebbségi létből, amelynek megvan a maga érdekessége, sőt romantizmusa, mitológiája, ugyanakkor gátol is gyakran a munkában? Összemérni erőm a legerősebb konkurenciával? Lehet, hogy rosszul, de ezt választottam a norvégiai olajkútfúrás helyett. Ez utóbbit. Es szorultam és szorulok még némi segítségre, mert az irodalom itt sincs fényes helyzetben, mert nem akarok akármit elvállalni, s talán semmiben sem vagyok elég jó. Mindenesetre számtalan körmönfont módozata van annak, hogy miként maradhat itt is simán alul a kisebbségi stigmáját mindenfelé magával cipelő, szerencsétlen állatember. Törékeny a kö- nyék, nagy a közegellenállás. Gyakori az előítéletnek nevezett átok. De nem akarok sírni.- A háború mennyire érintett téged és családodat közvetlenül? Újvidéken, ahol éltél, még nem voltak harcok.- A háború egy minden szinten minden területre kiterjedni igyekvő eszte- lenség. Nem csupán a fizikai megsemmisítés a célja. Frontháttérben a szellemet veszi célba, s gyakorta hatékonyabb a golyónál. A háborús propaganda — akárcsak egyes harci gázok - gyökeresen megváltoztatja az emberek viselkedését. Bármely alkoholnál gyorsabban pusztítja az agysejteket. Megbízható barátokra nem ismersz szinte máról holnapra. Elképesztően hatékony a nemzeti szocializmus varázsvesszője, s olyankor, amikor működésbe lép, bármely kisebbség elviselhetetlenségig fokozódó szörnyűségeknek van kitéve. Ráadásul mindenre. Főleg, ha egy olyan kisebbségről van szó, amely örökös szálka, vörös posztó, bűnbak a „nagyobbság” szemében. A Balkánon ilyen a magyar. Irtani való ráksejt, pedig alig szaporodik, sőt... S most minden, amiért küzdöttem, veszendőben van. A kisebbségi kultúrát kifejlesztő erőfeszítések - most úgy tűnik - hiábavalóvá váltak. Lehet, hogy ez túl rosszkedvűen, félelmetesen hangzik, de jelenleg nem is vagyok a jókedv, a lendület csúcsfokán. Eléggé szomorú minden. Sok szerencsét, kitartást kívánok az otthon maradottaknak. Az emberhez méltó civilizáltság visszaszerzésében. Egyébként Újvidéket nem bombázták, s egyelőre még áll a ház, amelyben laktam.- Átkerüléstek egy időre lecsillapította belső háborgásodat?- Többes számban beszélsz. Családomat még nem telepítettem át végérvényesen. Az interjúadás pillanatában igazából csak én tartózkodom itt egy évre szóló engedéllyel. S bolyongok a nagyvárosban. Néha az az érzésem, egy hollandusnak itt több esélye lenne. Mindegy. Igyekszem. Ha már elhatároztam. A jóbarátok közül egyesek kitartóak, mások itt is fogyatkozóban... Belső háborgásom csak időnként csillapszik röpke időre. Mondám már, hogy nagyot vívódtam lelkemben: melyik is a helyes cselekedet. Mert igazából nehéz időkben kell legénynek lenni a gáton, s mert embertársaim maradtak ott, a Pokolban, vagy a Pokol peremén, és közülük sokan vélik úgy, hogy akik eljöttek onnét, azok árulók. Enyhébben: nyulak. Ha viccelődnék, azt mondanám, hogy legalább nem vagyok következetlen. De nem tréfás idők ezek! Mellesleg megjegyzem, álltam már ki pofonokat jó sokáig többek közt épp azok részéről, akik

1084