Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Ivan Colovic: Szerbia a mítoszok tükrében (esszé)
Kommentárok Kis Knindzsa, nagy Knindzsa1 A Szerbiáról szóló etnonacionalista mitikus mese napjainkban a nyilvános eszmecserék legmagasabb, legelitebb, és legalsóbb, legtriviálisabb szintjein is felfelbukkan. Innen a nagy különbség az egyes variánsai között, a legtermékenyebb „mesefák”, például az Akadémia és az Esztrádművészet közötti szint- különbséget is tükrözve egyúttal. Még nyílt összecsapásokra, ütközetekre is akad példa a mitonacionalista műfajok alsóbb és felsőbb szintű művelői között. Ilyen a jelenlegi is, amelyben a Minisztérium és szövetségesei üzentek hadat az úgynevezett ponyvának és giccsnek, s amelynek nem kisebb a tétje, mint a politikai imaginárium gyártása és terjesztése feletti monopólium. Véleményem szerint azonban az a legfontosabb, hogy felismerjük az etnonacionalista mítosztermelés és -fogyasztás „felső” és „alsó”, központi és perifériális szegmentumai közti lényegbeli összefonódást. Hiba volna azt hinni, hogy e téren minden a Kis Knindzsa műve volna. Sokkal inkább az apjáé, a Nagy Knindzsáé. S a papa, akitől a kicsi mindent megtanult az átkozott pasákról és usztasákról, a gyilkos tőrökről és tömegsírokról, mi több, a hősi halál dicsőségéről és a zsákmányejtés gyönyöréről, foglalkozását nézve költő vagy nyelvész, pap vagy pszichiáter, történész vagy zenetudós, színész vagy festő. Milyen nemzetiségű a Tudat, a Szív, a Szabadság? A Szerb Görögkeleti Egyház egyik püspöke mondta nemrég: „Az ember nem csak tudat, uraim. A tudatot mindenféle rosszra felhasználták már. A nyugati tudat szülte az auschwitzi tábort és gázkamrákat. Nem a balkáni szív csinálta a gázkamrákat. És még ők gúnyolódnak rajtunk.” A fenti megnyilatkozással nem az a gondom, hogy újra feltűnik benne a szívnek az értelemmel szembeni felsőbbrendűségét hirdető régi mítosz. Semmi kifogásom Rákiénak az értelem elleni vádjához: „Ha a szív feljajdul, annak az értelem az oka.” Még Horkheimer és Adorno tételét is elfogadom, miszerint a totalitárius országokban bekövetkezett elembertelenedés, a náci táborokban lezajlott bűnorgia kiváltó oka a felvilágosodás korában fogant radikális racionalizmus perverz túlburjánzása és politikai célokra való felhasználása volt. Ám ha ez a mítosz etnonacionalista változatában jelenik meg, értelmet és tudatot, jóban-rosszban, egyszer s mindenkorra a Nyugathoz, szívet és érzést pedig a Balkánhoz és a szerbséghez kötve, akkor jelentésében és következmé- nyeibne is a gyűlölet és a háború propagandájává válik. Eközben nem árt, ha tudjuk, hogy a nemzeti romantizmus, a fáradt Európát felpezsdítő friss és lelkes népekről szóló mítosszal együtt Nyugaton született. De az elsők, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy a szív ügyeinek képviselői lehessenek e történetben, az amerikai indiánok, a Jámbor vadak” voltak. Ugyanez mondható el egy másik, a szabadságot érintő példával kapcsolatban is. Nyilvánvaló, hogy az emberi szabadság is ott szerepel a mítosz legfontosabb témái között, de veszélyes istenséggé lép elő, ha egyetlen nép exkluzív, 1 A legendás hírű távolkeleti harcos, a nindzsa. „leszármazottja”, a szerbség horvátországi fellegvárának, Kninnek mai, rettenthetetlen uédője. 1080
