Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Balázs Attila: Tábor Ön? Reflexió? Ön. (próza)

elhúzott oldalt, de azt sikeresen hárítottam. Nem is rólam volt szó, meg nem is tudom: az illető(k) szerint miről volt szó. Nagyon. Bár egy-két jó leckét hallottam, de az úgy tűnt, akárha saját magam hallottam volna okosabb kiadásban, ezért nem kötötte le különösképp a figyelmem. Kicsit elfáradtam attól a gondolattól, hogy ha valamivel ifjabb lennék, akkor én is ilyen bölcs lehetnék. Ez a szomorúsággal vegyes vidámság érzésével töltött el, ami számomra amúgy ismerős érzés, tehát nem hatott rám elképesztő erővel. Tulajdonképpen semmit sem tudtam meg arról, amit már nem is igen akarok tudni. Nevezetesen azt, amit így valahogy lehetne megfogalmazni (lapidári- san): mire is való az irodalom'?

Szerény megfigyeléseim szerint semmire. Csupán nagyon lehet gyűlölni és szeretni, csaknem változatlanul, de ezután megáll az összes tudomány. Mert semmilyen kéznél lévő érv nincs arra, hogy valójában miért is kellene valakinek követnie azt a „nyakatekerenciát” - példának okáért -, amelyet akár én („klinikai eset?”) felettébb szükségesnek tartok. Elmondani. Éjszakákon át papírra hazsma-humbugolni. Miért?

Ha túl elvont, akkor időfecsérlés. Mert úgyse vezet semmire. Ha pediglen túl „direkt”, akkor olvasás nélkül is hozza az élet, tehát „racionálisabb” az utóbbira koncentrálni. Na most így. Tehát semmiféleképp sem érdemes. „Firkált betűkre” koncentrálni, mert maga az élet - elektronikus mankójával - ugyanezt gyorsabban kivetíti.

Évek helyett öt perc alatt.

Ki kevert össze mit és mivel?

Ennek a megválaszolását talmi dolog egy írótábortól elvárni, ahol, mondjuk, Kosztolányi vagy Krúdy sincs jelen. S nem is állnak be „a mostani írók” kételyekkel teli csapatába. Kicsit focizni. Vagy akárcsak sörözni és bagózni az épület bejáratánál, ahol talán több író van, mint összes olvasó.

Kétely?

Legyen maradandó, legyen pusztuló.

Akár a palicsi: ring a tatai tó.

Szép, de azt mondják: sekély (ez a tó).

(De a Madonna képe néha megjelenik felette.)

b) Én, Madonnával!

(szakmai vallomás)

Sosem feküdtem le. Nem mintha... Nos, mindegy. 0 sem feküdt össze velem. Tehát szent a béke, nyugodtan beszélhetünk egymásról. Főleg én Oróla.

Én pedig olvasom* az otthon megjelenő otthoni(?) Magyar Szóban - nóta bene: újvidéki! Olvasom az újvidéki Magyar Szó kocsimban/tragacsomban ragadt egyik gyűrött lapján, amelybe őszibarackot csomagoltam a Nagy Szökés közben, mert muszáj enni valamit, tehát olvasom, hogy az őszibarack- csókú (milyen is lehet az?) diszkókirálynő Madonna L. Ciccone egykor nem tudott mit kezdeni magával. Majdnem fólrobbant. Következésképp úgy döntött, hogy meghódítja New Yorkot. Elment hát az autóiparáról és néger lá* Olvastam, ám! Fel is...

100