Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Balázs Attila: Tábor Ön? Reflexió? Ön. (próza)
Ő viszont ilyen volt. Mert muzslai? Keménykötésű fickó... Minden igyekezettel kihúzták alóla a (gyep)szőnyeget. Halni akart? Ráadásul a vérbeli háború előtt? Nem tudom. Nem akart. De valami vitte. S végül valami elvitte, mindörökre. így is feltehető a kérdés: megért ez egy folyóiratot? Ha engem kérdeznek, nem. Főleg a vesztes mérkőzés után. Veszíteni a legjobb játékos árán, nahát, ezt is tudni kell. És rendesen elveszíteni. S később egyre evidensebb bűnösök által rehabilitálva lenni, amikor a „legjobb játékos” még él, de már nem egészen, ezt is végig kell tudni nézni. (Vigyorteli passzívumban.) Tovább (pattog a labda). Életpéldálódzás sporttal és folyóirattal. Mi köze egy folyóiratnak az élethez?* Néha úgy is tűnhet, semmi. Aztán meg mégiscsak valami. Akár egy embrió korában kinyírt csecsemő, vagy egy nagyon is hányatott életű ember paradigmája. Embrió korában kinyírt csecsemő? Nos, erre én is felkaptam a fejem. Evidens képzavar. Ezt valahogy a prekasztráció fogalma hivatott megmagyarázni, a hosszú és kasztrálatlan ember pedig - kérlek - férfiasán viselje el a hosszú és hányatott élet következményeit. Egy ilyen folyó, sportos ember. Az örökös/reális freudi kasztrációs félelemmel. Próbáljon örökké rúgni új labdába. Ha lehet. Új labdát csusszantani - „csont és vér nélkül”. Új labdát lopni a kosárból, ha lehet? Újat, amelyik valamiképp mégiscsak a régire emlékeztet? Fogásában, dobásában, röptében - estében stb. Rúgtában? 1994 (az írás pillanatában még folyó év) nyarán - a már csak az egyes emberek emlékezetében oszladozó, szertefoszló nagy palicsi** mérkőzések után évekkel - mintha egy megtört, meghasonlott, megfáradt, sokféleképp kiábrándult, küljegyeiben férfira emlékeztető figura gubbasztott volna a tatai írótábor aszfaltpályájának egyik „zsugorított” kapujában (köpésre a negyventől). Mindjárt látszott rajta, hogy ez egy kiégett kapus, aki labdára vár, csakhogy fél is tőle, bár félelmét mindenképp leplezni igyekszik. Szorongását öniróniával takarná, csakhogy ám megy a meccs, s olyankor senki sem túlzottan kíváncsi e felettébb (vagy alattább) esendő teremtés öntakargatására, aki - ráadásul — mintha sima, mezei humorérzékét is elveszítette volna. Tehát jöhetne a Kukorelly (ez valami olasz center?) hatalmas bombája, mondjuk, Dalmácia visszafoglalásának érdekében? S ugyanakkor még egy ártatlan viccet sem tudunk mondani? Nos, nagyon is zavaros helyzet. Ilyen érthetetlen képzettársítású bonyodalmak csak egy lövésre váró cerberus paranoiás agyában, lefáradt agytekervényeiben létezhetnek, ha egyáltalában. Kíváncsiak vagyunk rá. Ha egyáltalában... Jön Kukorelly. A velencei gyorssal? Vagy megint csak úgy üresbe: ácsingózhatunk a peronon. Szabad olvasás? Ah! Aztán Hamvas... Nem tudom, mitől jön ide a Hamvas. Focizott-e ő egyáltalában, vagy csak ivott? Amúgy: rugdosta-e valaha is valaki a csikóbőrös kulacsot? 98 * Életünkhöz. Hm... Elég sok. ** Jugoszláviai szarfürdő.
