Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - G. Komoróczy Emőke: Határ Győző: Bábel tornya
felé. Természetesen, ez az egész út szimbolikusan értendő: egy képzeletbeli, illuzórikus „cél”-ról van szól. Határ Győző remek kis pillanatképek sorozatában, gazdag nyelvi humorral, az élőbeszéd ág-bogas tréfáival és elevenségével jeleníti meg az elnyugvó karavánt. Esteledik. Kigyúlnak a fáklyák, bevilágítják a teraszokat, rejtek folyosókat, a mélyben lángolnak a fekete olajtálak, s kísérteties fényben tündöklik a Torony. Most mindenki újra átadja magát illúzióinak, s tervezgetik-szövöge- tik a Jövő maya-fátylát. A harcosok azon tanakodnak, vajh’ van-e elegendő árpa-kása-köles-búza-tönköly-olaj-zsúr-sózott hús etc. felhalmozva a Toronyban, s az istenek vajon szívesen fogadnak-e ennyi betolakodót. Egyetlen aggodalmuk: mi lesz, ha a tárgyalások elhúzódnak, a Boldogság Tervének jóváhagyása késik, és ők ott hullanak el a Torony tövében? Esetleg csak „déden-déd, sőt ükön-ük” unokáik kapják meg a mennyei útlevelet, s valóban csak két-há- rom szár után teljesedik be a most kiszínezett álomkép? A most élők (a mindenkori jelenben élők) áldozatul esnének így a Jövőnek! (A korabeli - 40/50-es évek! - szóhasználata szerint „az aranytojást tojó tyúk” ez a festett egű Jövő!) Eközben a férfiak jókat kortyolgatnak a finom datolyaborból, mandulapálinkából; hátul a szekereken mézelnek a szerelmesek, a férjes asszonyok meg a petrezselymet áruló lányok divatos bábeli dalokat énekelnek. Valaki mesélni kezdi Gilgames, Uruk királya szomorú történetét, amint az Alsó Világba elhajózni készült. Tubái pedig előadja Eanna-Atum uralkodó és papi fejedelem esetét a bölcsesség Minden Tábláival, amelyeket - szó szerint - megrágni és megemészteni kívánt. De látta ám, hogy az ő — bármily hosszúra szabott élete (1110 esztendő) - sem elegendő erre; s idővel beérte volna hát a Minden Bölcsesség néhány táblájával is. Végül, halálos ágyán a bölcsesség Egyetlen tábláját kérte, az ábrát az Angyal jegyével. Anélkül kellett a szemét lehúnynia, hogy a világ bölcsességét megemészthette volna. A példázat általános érvényű és mindannyiónknak szól: emberi élethosszunk sohasem elegendő arra, hogy a végső tudás és tapasztalatok birtokába jussunk. Valójában mindig meghaladjuk korábbi tudatállapotunkat - mind egyéni, mind emberiség-szinten -, de a dolgok esszenciális értelmezéséig soha el nem juthatunk. Ez túlnő „halandó” voltunk paraméterein, ezért az emberi önbizalomank mindig határai vannak, kell hogy legyenek. A Kőlajtorjás toronyhoz közelítvén, ahol a karaván az égi pihenőt szándékozott tartani, Ku-Bu mama inti őket: az éj tele van veszedelmes „ártó lelkek- kel”, imádkozzanak. A Felvezető a katonákat figyelmezteti: ma van az Ártó delelése, felhőzik a delej, ez a csillag okoz mindig minden galibát. „Mi, csillagprédák, észre sem vesszük, hogy féktelen fintorainkat, szívünknek vérkor- tyolását, májunk-lépünk, árnyékunk bolygását: mindent belesző ártó terveibe az Algol”. Tehát a kozmikus viszonyok (is) kedvezőtlen eseményt jeleznek!... A karaván útját hirtelen-váratlan elvágja a toronybeli méd várőrség, s a Felvezető hiába kéri kapitányukat, hogy engedje őket tovább, az szárazon közli: a főpallér, a Bíborszakállú rendeletére kell őket feltartóztatnia, mert Erő van a Toronyban. Hogy jótékony-e, avagy gonosz-e az Erő, azt senki nem tudja; mindenesetre egy falka pap próbálja megtisztítani tőle a Tornyot. Az egyik szerelmespár, a halulei Musézeb és a bábeli ifjú szűz, Nakia közelebb merészkedik, de szinte érzik a sátáni fuvallatot; Nakia beleborzong. Eközben Istár 1043
