Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Balázs Attila: Tábor Ön? Reflexió? Ön. (próza)
BALÁZS ATTILA Tábor ön? Reflexió? Ön. I. RÉSZ a) Pupák félelme a pönálétól Régen fociztam, de ennél is régebben voltam írótáborban. Nem jött össze, de nem is nagyon hiányzott - se a foci, se az írótábor. Az írótábori mámor. A labdák pedig az utóbbi időkben kezdtek igencsak a fejemnek szálldosni, így hát nem kerestem őket külön. Egy összedőlt országgal a hátam mögött, amelyben valahányan rossz kapusoknak bizonyultunk, értem, hogy itt cerberusnak nem is hívott senki. De, mondjuk, középcsatárnak vagy jöbbösz- szekötőnek sem - mely utóbbi mitnegy húsz évvel ezelőtt csaknem főfoglalkozással kecsegtetett az akkori jugoszláv második ligában, de hadd ne részletezzem, miért nem lett belőle semmi! Nem lett, ennyi. Inkább kosaraztam, míg végérvényesen kosarat nem kaptam. Utána már csak kedvtelésből futballoztam néha, majd az is megritkult, végül elmaradt. Mielőtt áttelepültem (átszöktem?), néha vonzó motívumként csillant fel előttem, hogy Mo.-on - az anyaországban, ugye - majd időnként „menő fejekkel” sikerül labdába rúgni, de ez is úgy látszik alakulni, mint a púpos gyerek a prés alatt. Ha az egyik púpot el is egyengetjük, rögtön jelentkezik a másik. Bizonyos Murphy úr ismeri ezt az effektust. Ehhez nem filozofikusnak, inkább simán szerencsétlennek kell lenni. Meg rossz kondícióban, amit egy menekült semmiképp sem engedhet meg magának. (Örökké aludni szeretne.) Foci tehát sehol ebben a felhőfejesekkel, becsúszó szerelésekkel, kényszerítő passzokkal és bokacsattintásokkal szintén teli országban. Taccs, esetleg szöglet. Kosarazni azonban szoktam. Ah, túl erős kifejezés! Néha megjelenek a Lövölde tértől nem messzi Derkovits (általános) iskola tornatermében, ebbe az iskolába jár a kislányom, s itt - hasonszőrű, inkább hasonkorú apucik társaságában - elpattogtatom egy kicsit a labdát, azt a focinál nagyobbat, súlyosabbat, mégis a maga módján kecsesebbet, amelyik - ha jó volt az irányítás - úgymond csontnélkül csusszan, majd szintén meg lehet inni rá pár sört. A lyukas háló stilisztikája és esztétikája. Dreher. Irótáborban 1981-ben jártam legutóbb, a palicsiban, amikor az Új Symposion folyóirat főszerkesztője (még) Sziveri János volt, és se ő, se a Sympo még nem mutatta a halál jelét. Utóbb persze mindent bele lehet magyarázni. Hogy valaki mégiscsak érezte, tudni vélte stb. De ezek céltalan labdák voltak akkor. Csak úgy felsejlettek, érkeztek valahonnan, s nagyjából el is zúgtak a fejünk felett. Nem barátkoztunk meg a pusztulással. Nos, valójában később sem. Szinte csak Jancsi maradt: felugrani és belefejelni az „ágyúgolyóba”. 97
