Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Gömöri György: Békássy Ferenc levelei Noel Olivierhez

A Noel Oliviernek írt levelek többsége nem „szerelmes levél” a szó hagyományos értelmében. Hangvételük inkább egy bizalmas jóbarátot sejtet: egyébként Pippa Harris is úgy gondolja, Noel Békássyt „egyik legközelebbi barátjának” tekintette. A Cambridgeben tanuló, de a szünidőkéit rendszerint a Rum melletti Zsennyén (Békássy leveleiben „Kis-Sennye”) töltő fiatal magyar történész és költő csak elvétve ír érzelmeiről; leveleiben élményeit, gondolatait közli, illetve közös ismerősökről számol be, vagy irántuk érdeklődik. Első fennmaradt, 1911 Húsvéthétfőjén Zsennyéről kelt levelében még magyar olvasmányairól is beszámol: egy olyan költőről, aki „a mi posztimpresszionista irányzatunk vezéralakja”, s akiből a további leírás alapján Ady Endrére ismerünk. A másik könyv, ami ekkor megragadja a tizennyolc éves Békássy Ferencet, az egy „Sappho-szerű költőnő” verse; - itt a levélíró vagy Kaffka Margit valamelyik, 1911-ben vagy 12-ben megjelent versgyűjteményére vagy Erdős Renée „Aranyveder” (1910) című kötetére utal. De ugyanebben a levélben arról is beszámol angol barátnőjének, mennyire szeret lovagolni, meg hogy időként vadkacsára vadászik, s ez is milyen kellemes időtöltés.

Későbbi levelekben is szó esik izgalmasabb olvasmányokról. Az 1912. február 12-én, Cambridgeben keltezett levelében Békássy például André Gide-ről áradozik („a legcsodálatosabb ember, aki létezik”), egy másik levélben pedig (Kis-Sennye, 1912. július 18.) azt írja, talált egy magyar verset „amit igazán és teljesen szeretek”, de sajnos elmulasztja megadni a szerző nevét (talán Babits,). Igaz, van olyan levele is, ahol megnevezi Noéinak egyik kedves szerzőjét, Arany Jánost. Cambridgeből 1913. március 6-án ezt írja: „ő az egyetlen magyar költő, akiről úgy gondolom, hogy olyan nagy, mint Goethe, vagy Dante”.

Gyakori téma, hogy mi van a közös ismerősökkel, barátokkal. Érdekes például Rupert Brooke-hoz való viszonya. Míg az angol költő csak féltékeny „Signior Békássyra” és nem kedveli őt különösebben,1. Békássy ambivalens módon viszonyul vetélytársához; több levelében idéz elismerő kritikákat Rupert Brookeról (pl. a Cambridge, 1912. január 17-én keltezett levélben), mint költőről, de ami az embert illeti, vannak fenntartásai. Egyhelyütt így nyilat- koik róla: „Rupert nagyszerű (ha biztonságos távolságban vagy tőle). Nem úgy gondolom, hogy egyébként kevésbé nagyszerű lenne - csak veszélyes”.1 2 3 Ebben én utalást látok a Cambridgeben abban az időben gyakori biszekszualitásra, amely az esetek többségében „platonikus” módon nyilvánult meg; így Békássy- ról sem tudnánk bizonyítani, hogy homoszekszuális „flörtje” John Maynard Keynes-szel, vagy többször kifejezett csodálata Frank Bliss iránt fizikai kapcsolathoz vezetett volna.

A Noel Olivier-barátságból sem lett komoly szekszuális kapcsolat. Bár mindketten ahhoz a társasághoz tartoztak, amelyet Paul Delany az „újpo- gány” jelzővel illet, ő is megjegyzi, hogy a szabadgondolkodás a társaság női tagjainál nem terjedt ki a testi szerelemre: „éles határvonalat húztak meg a szekszuális szabadságot illetően... Paradox módon ez a tartózkodás volt az, ami az „új pogány oknak” lehetővé tette, hogy évekig tartós barátságban legyenek egymással”.'1 Noel tehát megmaradt olyan bizalmas barátnak, akinek Bé1 Song of luwe. The letters of Rupert Rmoké and Noel Olivier, Bloombsbury, London, 1991, 138.

2 Békássy Noel Oliuiemek, Cambridge, 1912. október 22-én.

3 Paul Delany, The Neo-Pagana, ljtndon, 1988, 42.

1030