Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 11. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet

Uglár Vilmos gyárigazgató műhelybéli válkarcolgatása és bársonyos hangon előadott ígérete, mely szerint „a történtek ellenére”, nem mozdítja el munkahelyéről, Jánost valamennyire megnyugtatta. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy az ellene hozott, foganatosított adminisztratív intézkedés esetén sem „kormalkodhatna”; nem távozhatna emelt fővel a Baimareanaból, hiszen a titkosrendőrök, valamint a „pártszervek- és szervezetek” mindenüvé követnék, évekig, évtizedekig a sarkában maradnának, nem hagynák létesülni. Volt más bökkenő is. Abban az esetben, ha mégis szabadulni kívánt volna a „régi gárdától”, megtagadják tőle az áthelyezési igazolást, a „transzfert”, ami több hátránnyal járt. Például: a gyermeksegély három hónapra szóló elvesztésével, a fizetési besorolás csökkentésével, no meg, búcsút mondhatott az úgynevezett öregségi járuléknak. Feleségét, Lázár Icát elsősorban (és miért ne?) az esetleges anyagi károk foglalkoztatták,és ennek naponta legalább egyszer „hangot” is adott. „Érvei” kifejtésére a délutánok mutatkoztak igazán alkalmasaknak, mert olyankor a két fiú, Attila és Zsolt „házon kívül” tartózkodót. így János a konyhaasztal ablak felőli végében ülve újra és újra zavaralanul értesülhetett arról, mekkora szégyene ő a társadalomnak, amely végülis előrelátóan kivetette magából, milyen rongyember a háztömb szívük mélyéig öntudatos, családszerető lakóihoz képest. Nem köszön a szomszédoknak. Az előbb mondta Szakács néni. Velker bácsi még nem reklamált?, kérdezte mosolyogva János, majd óvatosan megjegyezte: Könnyű volt Petőfinek. Júlia nem csatorált, inkább kokárdát csinált neki március tizenötödikére. Kossuth Lajosné szintén. Kötözőrongyot készített a sebesültek részére, nem az urát szapulta. Ica erre a gúnyos kacagás minden színárnyalatát „rávetítette”, azután „győztesen” elment a gyerekek után. János a szobába húzódhatott irományait „tojózni”. Éjszaka nyilvánvalóan vadakat álmodott. Félájultan feküdt ágyán és elször- nyedve vette észre: Ica ércmalmokban használatos vasgolyóval áll fölötte, hogy agyonüsse. Az ütés be is következett, mire felébredt. Balgán tapogatta fejét, mintha nem hinné, hogy sértetlen. Máskor szélkergette bogáncsgöngyölegekkel tünyölődött. Azt gondolta róluk: ördögszekerek. Akárhol tartózkodott, még a robogó vonat folyosóján is, őt keresték, hogy összeszurkálják. Tízéves tölgy méretű gombákat látott szétrúgdosva. Földutak szélén hevertek, ő meg találgatta, milyen fajták; törzsök-, galamb-, őzláb-, tinóru-, csiperke- vagy bolondgombák? Nem tudta megállapítani. Aközelben négyszögletes deszkakádat vett észre. Odasietett, levetkezett, belemászott és csak akkor jött rá: nincs víz benne. Patkányürülékes iszap porzott az alján. Akkoriban, egészen pontosan: ezerkilencszázhatvanhat augusztus tizenharmadika este felkereste egy bizonyos Schreiner József nevű fiatalember, aki később Aradi Józsefként vált a Korunk belső munkatársává. ABukarestben magyar nyelven megjelenő Pionír (Úttörő) gyermekújságnál inaskodott. Gálfalvi György küldött, mondta Jánosnak. Segítsen eligazodni Nagybányán. Magas volt, barna, rokonszenves arcú. írógépet kért beküldendő cikkéhez. Körülbelül két óra hosszát kopácsolt, Jánosnak már majd lekoppant a szeme a álmosságtól. Rövidesen írt Gálfalvi György. Hírül adta, hogy Király László költőt Felsőbányára helyezték magyar tanárnak. János várta, jelentkezzen nála a „szegény, meghurcolt” fiú, de azzal maradt. Király nebulóival, a poharazgatással és a mindennapi zsíros kenyér megszerzésével volt elfoglalva. (Saját bevallás.) János olykor-olykor sétára in23.

991