Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
KÉMÉNY KATALIN SZTÉLÉ NAGYANYÁMNAK a sötétség leányának ölében a világító tojásokkal Rozetta a katedrális homlokán Miért kérdezed nevemet? Az én nevem a titokzatos. (Birák 13/18) A névtelen a nevek ködhálóját szövi, szövi önmagából, szövi a semmiszálból, így jelenik meg, így ragadja meg léte bizonyságát ----a névtelen szétbontja neveinek bálóját-----bizonytalan határaitól megszabadul----az árnyaktól megszabadul. Mind ez a megtörténés és a kép között támadt rés tükrében, a magasba száguldó hintán, a kisértés szakadéka felett a keretek, az elmerültek arcait mültba fogó abroncsok lazulnak, az elvonuló bábokat a süllyesztő tölcsére magába szippantja, a keret, a képet leszáradt idejébe dermesztő léc sercen, az egymásba nyitóit sarkok apró reccsenése, végső hang, innen oda - onnan ide, a végső hangban elsüpped zivatar bazaker- gette pajtások vibáncsikongása, elsüpped bezáruló spaletták csattanása, ebédlőajtón beguruló konyhacsörömpölés, ijedten kielégülő sápítozás - igazi istenítélet, sok esztendőt megértem, de ez az égszakadás - soha ilyet, az imént még felhő se kószált---és egyik pillanatról a másikra-----uramkönyörülj — ugyanmár mitrémüldözikegyszerűtermészetijelenségmindenősszel - magaistentelen - ránkszakadazégazahiányzócserépatetőnhányszormondtamtétes- sehelyre - hányszor! - mégmostiscsattogcsituljonmár, túlharsogjaamennydör- gést — de kihallgatrámhamégacsaládomsemagacinikusigenaz — az - azlmos- tatebibádértatemulasztásodért - én, én, énigazánnemérdemlemazártatlanok- szenvedéseabűnösökért - bátcsoda - amaivilág - a természetisérzi — temegpannasemmiresincsgondodhagydmárabbaarakosgatástfohászkodjunk----ter emtőkrisztusom egészmegfeledkeztemalepényrőlasütőrőlodaégodaégatehibá- dért — és elsüpped a padláson riadt madarak szárnyverdesése, elsüpped odaégett lepény, konybabáború, pesztonkaszepegés és kutyavonítás------és 970
