Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Bogdán László: Akitől nem lesz semmi (próza)

s kiderült, hogy Palotásra is emlékszik. („Egyúttal a százasomat is megadhatnád - mondta röviden és velősen Palotás. - Az se számít, ha kemény valutában adod meg!...) - Ismerhettetek már itthon is...- Igen Péterke - nézett merően Palotás. - Mi ismerünk és változatlanul nagyra becsülünk téged. Jöjj kebelünkre és mesélj! Whiskyt hoztál? Kentet? Marlborót? Hogy kiemelj minket a középszerből, amiben vagyunk?- És Elvira? - fordultál Palotáshoz.- Megvár.- De nekem is hívott valakit, egy lányt a térről, nem emlékszel, reggel arra kértük, hogy...- Akkor ketten várnak - mosolyodott el Palotás. - Most én akarok inni.- De a kocsi?- Nézd Lala, mondtam én ma neked valamit, noha úgy vedeltél, mint egy alkoholista. Foglalkozz inkább a barátunkkal - és előzékenyen mutatott a Gitárosra. - Én azalatt pótolom amit elmulasztottam, hogy utolérhesselek.- Tudjátok fiúk - igyekezett a Gitáros visszahódítani a közfigyelmet -, odakinnt megbecsülik a kitartást. Szeretik a rámenős, konok fickókat, akik tudják mit akarnak.- És ez mind te vagy, uram Péter király - fintorgott Boticselli -, ez a rámenős, ez a konok, ez a kitartó, aki tudja hogy mit akar?! - Felnézett, de senki sem nevetett a régi trükkön s a nyolcadik emelet sem szakadt rájuk.- Hiába erőlködsz - pengette tovább a Gitáros szolgálatkészen a húijait. - Csak te válsz nevetségessé, Lajos! Nekem kijött, neked amint hallom még mindég nem, úgyhogy nevetni csak rajtad lehet Lajos, az élet bajos.

A lányok kórusban hahotáztak, s a Gitáros körül gyülekezve kérlelték, énekelne valamit. Heten voltak, nézte meg őket Boticselli s ezek közül csak egyen volt melltartó. így megy ez. „De a Gitáros - meditált tovább ágyán fekve -, becsületére legyen mondva, nem használta ki pillanatnyi népszerűségét, ehelyett merően nézte őt és tovább mesélt.” - Már tizedikes korunkban, emlékszel Lajos?, elhatároztuk, hogy híres emberek leszünk. Én mindég zenei pályán akartam futni, te nem választottál, te titokban életművész szerettél volna lenni. Döntsétek el - nézett a lányokra - ez mennyire sikerült? Ti többet tudtok róla!- Lajos - kacagott Palotás, egy borosüveg árnyékából -, Lajos, itt neked lőttek. Régi népszerűségednek vége.

És ő nem vágta oda a poharát, nem kezdett üvöltözni, hagyta, hogy nevessenek rajta. De a Gitárosnak ez sem tetszett, leintette a lányokat s továbbra is feléje fordulva mesélt. - Hogy szavam ne felejtsem, tizedikben egyszer két csajt hajtottunk, emlékszel? A vártemplomba meneteltek, mi feltartóztathatatlanul, mint az orosz tankok, melyekről egy szép polbig dalom is szól, utánuk. Egy öreg pap, soha nem felejtem el, arról beszélt, hogy a szeretet ünnepén sem lehet mindenki jó, mert akkor a szónak egyáltalán nincs értelme, jók ugyanis csak rosszak között lehetnek, hogy kiváljanak mint követendő példák, karácsony volt ezek szerint akkor is, ám lám, minket mindég karácsonykor sodor össze a fene, tehát nem lehet mindenki jó, de legalább ne legyünk rosszak. Rossz voltál-e Lajos?- Mindenesetre nem volt jó - szólt bele a beszélgetésbe Palotás és legyintett. Mégsem kapott lendületet a bortól. Láthatólag unta már az egészet

514