Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Bona Gábor: A '48-as honvédsereg Vas megyei származású huszártisztjei
badságoltatta magát, majd rövidesen szolgálatra jelentkezett a honvédseregnél. Századkapitányként az 5. huszárezredbe osztották be. Ezt az ezredet, mint említettük, teljesen újonnan kellett felállítani, miután a császári-királyi 5. Radetzky-huszárezred Itáliában maradt a szabadságharc idején. Tartalék százada azonban itthon - Keszthelyen - állomásozott, s ez lett a honvéd 5. huszárezred alapja. Az ezred szervezése novembertől Jászberényben, illetve 1849 januárjától Balmazújvároson, végül februártól Nagymajtényban folyt, s azt januártól Szabó Vince irányította. Ebben az ezredben különben nagy számban szolgáltak Vas megyeiek, miután Vas megye hagyományosan az 5. huszárezred - és a 48. gyalogezred — hadkiegészítő körzetéhez tartozott. A hadihelyzet következtébeni többszöri áttelepülés és a felszerelési nehézségek miatt az ezred első osztályát (két századát) csak 1849 áprilisára sikerült „hadilábra” állítani. Ekkor az osztály Szabó vezetésével a Felső-Magyarország védelmére felállított — későbbi IX. - hadtest kötelékébe került. Június közepén itt érte őket a cári főhadsereg Galícia felől indított támadása. Az erőviszonyok — a kb. 90 ezer cári katonával szemben a magyar hadtest mindössze 12 ezer emberrel rendelkezett - komoly ellenállást nem tettek lehetővé. A magyar seregtest a Kárpátoktól folyamatosan visszavonult Ceglédig, miközben lovassága több kisebb utóvédharcot vívott a cári lovassággal. A harcokban tanúsított bátorságáért Szabó Vincét, aki már március 30-tól őrnagy volt, június 24-én alezredessé és ezredének parancsnokává nevezték ki. Maga az ezred ekkor ugyan még mindig csak 3 századból állt, július 13-án Cegléden a tartalék hadtest csatlakozásával Szabó más ezredekből azonban további 5 huszárszázadot kapott a keze alá, s egy lovasdandár parancsnoka lett. Hat nappal később, 19-én Túránál a magyar sereg három lovasdandára és a cári fősereg lovassága közt véres harcra került sor. Ennek során Szabó Vince, aki az első sorokban vagdalkozott, súlyosan megsebesült. A szabadságharc után a császáriak hadbíróság elé állították és 10 év várfogságra ítélték. Három év elteltével az aradi börtönből amnesztiával szabadult. Szülővárosába visszavonulva élt a kiegyezésig. 1867-ben tevékeny szerepet vállalt a volt Vas megyei 48-as honvédeket tömörítő egylet létrehozásában, amely elnökévé választotta. 1869-ben alezredesként reaktíválták az újonnan felállított magyar királyi honvédséghez, azonban már 1871-ben nyugállományba helyezték. Talán ez a mellőzés okozta, hogy az egykori vitéz huszártiszt 1877. január 3-án önkezével vetett véget életének. A huszárezredek 1848/49-ben szervezetileg, belsőleg hagyományosan a következők szerint tagozódtak. Minden ezrednek 8 századból és egy tartalék századból kellett állnia. Az ezred vezénylője ezredes, egyben az ezred első — ezredesi — osztályának (1. és 2. század) parancsnoka is volt. A 3. és 4. századból álló második — alezredesi — osztálynak alezredes, az 5. és 6. századnak - 1. őrnagyi osztály —, valamint a 7. és 8. századnak — 2. őrnagyi osztály - az ezred 1., illetve 2. őrnagya volt a parancsnoka. (A hadkiegészítéssel foglalkozó tartalék századot századkapitány parancsnokolta.) A század előírt tiszti létszáma 6 fő volt: főszázados (vagy századkapitány), alszázados (a helyettese), 2 főhadnagy és 2 hadnagy (szakaszparancsnokok). Egy-egy század hadi létszáma pedig - legénység és altisztek - 166 fő volt az előírások szerint. A gyakorlatban azonban ezektől a szervezési elvektől gyakran volt eltérés, leginkább a létszámokat tekintve. (A császári hadseregtől átjött huszárezredek századainak állománya a folyamatos kiegészítés ellenére például átlagban csak 100 fő körül mozgott. Ellentétben az újonnan felállított ezredekkel, ahol a valóságos létszám általában megközelítette, olykor elérte az előírtat.) 959
