Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Hermann Róbert: Huszárhősök és hőstettek 1848 őszén és telén Nyugat-Magyarországon
nem jelentette azt, hogy a harcok szüneteltek volna. December 22-én Halászinál Fekets János, a Miklós-huszárok kapitánya néhány huszárral előőrsön volt. Egyszer csak egy vértes század tűnt fel előtte. Fekets megtámadta a századot, több vértest levágott, megszalasztotta őket, „és ámbár két mély életveszélyes fejsebet kapott, mégis még foglyokat is csinált, legjobb renddel együtt tartotta csapatját, s azt visszavezette, orvosi segítséget csak ezek után keresvén”. Ugyanezen a napon Vécsey őrmester, Fents tizedes és két közvitéz őrjáraton voltak, felriasztották az ellenséges előőrsöket majd elmenekültek. Az üldözésükre induló 12 vértes közül egyet lelőttek, többet pedig megsebesítettek. Győr kiürítése után Görgei több úton indult meg Budapest felé. Utóvéd dandárét Görgey Kornél őrnagy, a fővezér unokatestvére, maga is huszártiszt, vezette. Ezen a dandáron ütött rajta december 28-án hajnalban az ellenség egyik legkitűnőbb lovassági parancsnoka, a soproni születésű Franz Ottinger vezérőrnagy. Vértesei megfutamították a magyar huszárokat, s csak egy magyar sorezredi zászlóalj önfeláldozásának köszönhető, hogy a magyar tüzérséget sikerült megmenteni. Nem szerepeltek sokkal jobban a huszárok a december 30-i móri csatában sem, ahol Perczel Mórnak a Mura mellékéről felrendelt hadteste szembeszállt Ottinger és Grammont vezérőrnagyok dandáraival. Ezen persze nem kell különösebben csodálkoznunk. Perczel hadtestének lovasságát a Császár-huszárok három, a Sándor-huszárok egy és a Miklós-huszárok három százada, s egy fél századnyi Radetzky-huszár alkotta. Nekik kellett volna szembeszállniuk az ellenség két vértes és egy banderiális huszárezredével. Ez utóbbiak, ti. a banderiális huszárok, ugyan nem voltak méltó ellenfelei a magyar huszároknak (amikor 1849 januárjában bevonultak a magyar fővárosba, egy kofa összecsapta a kezét és felkiáltott: „Jézus-Mária, hát ezek is huszárok”; s ettől kezdve a köznyelv csak Jézus-Mária huszároknak nevezte őket). Ám a vértesek tizenkét századával szemben már nem tudták megállni a harcot a huszárok. A tüzérség fedezetére rendelt két század Császár-huszár megfutott. Erre egy hatfontos gyalogüteg is felmozdonyozott, s megindult Mór felé. A Miklós-huszárok két százada Horváth János vezetésével a visszavonulás közben az üteg elébe került. Ekkor azonban egy huszártiszt (vagy Gáspár András, vagy Horváth János) elkiáltotta magát: „Álljunk meg fiúk, mert így egy sem menekül meg”. így a Császár-huszárok néhány tisztje és a Miklós-huszárok visszafordultak, s az üldöző vértesekre vetették magukat. A vértesek beérték ugyan az üteget, s az irtózatos tolongásban húsz fő kivételével egész személyzetét elfogták vagy levágták. A huszárok küzdelme mégsem volt hiábavaló. Az ezredesi osztály első századának élén haladó 1. szakaszt, amelyet gróf Rudolf Schaff- gotsch százados, osztályparancsnok vezetett, igencsak megszabdalták; a Kun Béla Császár-huszár hadnaggyal vívott párviadalban maga Schaffgotsch is elesett. Báró Laffert százados 14 kardvágást kapott, s később belehalt sérüléseibe. Súlyosan megsebesült még gróf Berchtold hadnagy, könnyebben Fejérváry ezredes és Cahusak hadnagy. A magyar huszárok közül a Yates főhadnaggyal vívott párviadal után, 17 vágásból eredt 35 sebbel maradt a csatatéren Tisza László, a Miklós-huszárok főhadnagya. A Császár-huszároktól Wepler Ágoston százados, az alezredesi osztály parancsnoka, Kun Béla hadnagy és Frank Károly főhadnagy sebesült meg súlyosan. A lovasüteg nyolc és a gyalogüteg hét lövegéből csak egy-egy esett az ellenség kezébe. A Miklós-huszárok biztosították Perczel tábornok menekülését is. Az újév nemcsak azt a fájdalmas döntést hozta, amely a főváros feladását eredményezte, hanem az elégtételt is a móri kudarcért. 1849. január 3-án Téténynél a Kmety György dandáréhoz tartozó Mezey Károly százados egy század Vilmos-huszárral megtámadta az előnyomuló Wallmoden-vérteseket. A rohamban különösen kitüntették magukat Károlyi Pál, Smidt Albert és Wider Károly József főhadnagyok, Kalmár Antal, Szilva Mihály, Pály József tizedesek, Zachar János, Csőke András, Lengyel József, Boros 952
