Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Somogyi Győző: Radetzky és a Radetzky-huszárok
kiverte Radetzky csapatait Milánóból. Huszárait egy véres háború kellős közepén volt kénytelen elhagyni, és arra gondolni sem lehetett, hogy az ezredet a frontról kivonják. Az ötös huszárok visszavonulásban voltak, századaik szétszórva, egy részük olasz fogságba esett. Mészáros, mint miniszter azon munkálkodott, hogy valamennyi magyar ezred térjen haza. A harcban álló itáliai ezredek kivonását azonban a magyar kormány se követelte, sőt július 22-én még katonai segítséget szavazott meg Ausztriának. Mire itt a hadjárat véget ért, Pest és Bécs viszonya annyira megromlott, hogy a Radetzky- huszárok hazaengedését szóba sem lehetett hozni. A szökés pedig a nagy távolság és az ellenséges olasz és délszláv lakosság miatt lehetetlenség volt. Mire a Honvédelmi Bizottmány úgy döntött, hogy az 5. huszárezredet itthon még egy példányban felállítja, egy fiatal huszártiszt jóvoltából ez már meg is valósult. TOBORZÁS SÁRVÁRON A nemzetőrség keretében Vas vármegye közgyűlése is megszavazott 1848. augusztus 23-án 3000 önkéntest, köztük egy 300 fős lovascsapatot. Ekkor jelentkezett Békássy Vas megyei kormánybiztosnál egy fiatal Radetzky-huszár főhadnagy, Vidos Márton. Vidos az itáliai háborúban tífuszt kapott. Parancsnoka, Mészáros utóda, Pejácsevich Sándor ezredes gyógykezelésre Gleichenbergbe küldte azzal, hogy felgyógyulása után az ezred toborzási körzetében, Nyugat-Magyarországon újoncokat toborozzon. Vidos azonban Gleichenbergből egyenest Szombathelyre szökött és felajánlotta szolgálatait hazájának. A vasi nemzetőrség („Vasi nemzetőrezred”) parancsnoka ekkor Vidos József alispán, címzetes őrnagy volt, közeli rokona. O Sárvárra küldte azzal a megbízással, hogy ott toborzóirodát állítson fel, és egy 300 fős huszárosztályt toborozzon. Főhadnagyunk Sárváron a Korona Szállóban rendezkedett be, és augusztus utolsó napjaiban megkezdte az önkéntesek összeírását. Elsőnek 16 éves unokaöccse csapott föl, Vidos Elek, akinek fia Vidos Géza, a történet fő krónikása. Közlése szerint: „...a vármegye, de különösen a Kemenesalja ifjúságának színe-virága, az Ányos, Ajkay, Bár- dossy, Barthodeiszky, Mezey, Dukai-Takách és más családok sarjai hamarosan eljöttek, hogy hazafias kötelességüknek eleget tegyenek.” Vidos számára magától értetődött, hogy a jelentkezőket Radetzky-huszárnak írja be, bár a csapat neve hivatalosan „Vas megyei lovas nemzetőrség” lett volna. O azonban ennek az ezrednek az egyenruháját viselte, és a huszárokban igen erős volt a ragaszkodás ezredükhöz. De megkövetelték ezt maguk a jelentkezők is. A nyugat-dunántúliak egy nemzedék óta megszokták, hogy ez az ő ezredük, és vonzotta őket a sok dicsőséget látott „tarka zsinóros” huszárruha, amiben „öreg katonának” érezhették magukat. Büszkén öltötték magukra az ezred raktáraiból kiutalt piros csákót, fehér gombos sötétzöld mentét, piros nadrágot. A Radetzkyek a honvédseregben ugyanazt az egyenruhát viselték, mint Itáliában harcoló bajtársaik, hiszen az ezred raktáraiból szerelték fel őket. Csak néhány apró különbség volt. így a fekete-sárga gyapjúrózsát piros-fehér-zöldre cserélték. A tisztek fekete tábori sapka helyett, piros sapkát hordtak, és az I. F. (I. Ferdinánd) névjel helyett a V. F. (V. Ferdinánd) névjelet használták. Kardbojtjukat nem a kétfejű sas, hanem a magyar címer díszítette. A nemzetőrség, illetve honvédség gallérrangjelzéseit használták. A tisztek gála-dolmányát ezüsthurkok díszítették. Ezt a törzstisztek paszománnyal borították, illetve valamennyi tiszt a tábori zeke gallérján alkalmazta az ezüst „vonásokat” (paszománysá- vokat). Eközben szeptember 15-én JelaCié megtámadta az országot, és a Nyugat-Dunántúlt 936
