Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Kedves Gyula: A szabadságharc huszárezredei

A honvéd huszárezredek 13. (HUNYADI) HUSZÁREZRED A Hunyadi-szabadcsapat lovasságából, Lo Presti Lajos báró lovas szabadcsapatából, majd sorozott újoncokból szervezték az ezredet, 1. lovas honvédezred néven. Október közepétől Lenkey János alezredes irányította a szervezést, majd az ezred parancsnoka is ő lett. A legénység az Alföld magyar lakosságából származott, s különösen sok csikós állt be az ezredbe. Különleges egyenruhájuk volt: búzavirágkék viktória-dolmány, mellrészén vörös kihajtással (ez teljesen eltért a huszárok ruházatától), amihez a szintén szokatlan pörgekalapot viselték; a mente, vagy csurapé már huszáros volt, vörös - egyes századok­nál fekete - zsinórzattal, fekete prémszegéllyel; a gombok színe fehér volt. Egyes huszá­rok megtartották fegyvereik között a szabadcsapat korukból származó fokost és karikás ostort is, amit a Komáromban lévő századuknál rendszeresítettek is. Október végén egy század a fel-dunai hadseregben, egy század a bácskai hadtestben állt harcra készen. Decemberben egy század Komáromba került, s a téli ostrom alatt ez jelentette a vár lovasságát. A Délvidék kiürítésekor a Hunyadi-huszárok Szegeden maradtak, s még egy századot szerveztek melléjük. Az osztály itt, a későbbi IV. hadtestben küzdötte végig a szabad­ságharcot. Parancsnoka Móritz Károly őrnagy lett. 1849 májusától az új ezredparancsnok Lenkey Károly is itt tartózkodik. Január elején Görgei hadtestéből a Középponti Mozgó Seregbe került az 1. osztály (Simoncsics százados), majd a hó végén Klapka hadtestébe. Itt már volt egy század, az ezred 5. százada, ami december végén Kutassy százados vezetésével került a had­testbe. A tavaszi hadjáratban egy osztály az 1. hadtestnél harcolt, egy osztály a tiszafüredi átkelőt őrizte. A nyári hadjárat kezdetén egy osztály (Villám őrnagy) a VIII. hadtest lovasságához került, majd július elején visszakerült a VII. hadtestbe, ahol még egy osztály volt (Dióssy őrnagy). Kosztolányi hadosztályában is volt egy század, ami a tél folyamán Komáromban maradt (Nagy Lajos), így Görgei hadseregében öt Hunyadi-huszárszázad volt, amiket ezredparancsnokként Kupa Hümér alezredes vezényelt, a hadosztályparancsnokká kine­vezett Lenkey utódaként. Az ezred utolsó századát 1849 júliusában állították fel, és a tiszai hadsereghez tar­tozott. 14. (LEHEL) HUSZÁREZRED 2. lovas honvédezred néven alakult meg 1848 októberében a Jászkun kerület lovas önkénteseiből, majd sorozott újoncokból. A szervezést egy vértestiszt, Ferenczy Albert alezredes vezette, aki Bárczay János ezredes névleges parancsnoksága után az ezred parancsnokságát is átvette 1849 februáijában. Egyenruha: az alapszín sötétkék (vala­mennyi új ezrednél a nadrág és a felső ruházat színe azonos volt, de a nadrágot csak a tisztek csináltatták meg, a legénység mindenütt a szürke, borozott lovaglónadrágot visel­te), a zsinórzat vörös, a mente prémje fehér, a gombok sárgák, a csákó fűzöld. Az első három századot december elejére szerelték fel, s Mészöly Farkas őrnagy vezetésével az aradi ostromsereghez vonult. További két század a hónap végén indult el a Mészáros, majd Klapka vezette hadtestbe. Parancsnok: Bobory Kálmán őrnagy. Az 920

Next

/
Thumbnails
Contents