Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Ságvári György: Huszárok a 18. században
SÁGVÁRI GYÖRGY uszárok a 18. században „Szélsebes paripán vágtat, kucsmáján merészen leng sastolla, testén zsinórozott dolmány, szűk nadrágja könnyű lovaglócsizmában végződik, kezében görbe török kard, napbarnított arcából tüzes szemek villognak, mintha az egész világot fel akarná gyújtani. Mint a villám lecsapnak és eltűnnek, mint a zúgó fergeteg söprik ellenségeiket, ha sikerül azt észrevétlenül meglepni. Ezek a fürge, repülő mentéjű barna lovasok a magyar huszárok, a magyar puszta fiai.” Tallózva a „huszárirodalomban”, ilyen hangvételű jellemzésekkel - a fentebbi történetesen egy múlt századi osztrák hadtörténész ihletett munkájából való - az utóbbi két, három évszázadban gyakran találkozhatott a magyar olvasó. Akár hazai, akár külföldi a szerző, akár szépíróról vagy szakíróról legyen is szó, munkáikban a huszár alakjához jobbára érzelmi alapon közelítettek. Kisebbségben vannak az olyan alkotások, amelyekből a huszárnak, a könnyűlovas katonának valós történelmi alakja lép elő. A huszárságnak nemzeti történelmünkben játszott szerepe nem csupán hadtörténelmi értékelést kíván. A „huszárkérdés” ennél jóval összetettebb, hiszen ha rátekintünk a 18. század első évtizedeitől egészen századunkig terjedő hosszú korszakra (ebben zajlik a huszárság modern kori története), benne nagy számban találunk a huszárságot érintő izgalmas kultúrhistóriai, néprajzi, irodalomtörténeti problémákat is. Ebben a két-két és fél évszázadban a huszárságból nemzeti intézmény lett, s míg ő maga a csatatereken villogtatta kardját, azalatt nevében és érte a történelem porondján politikusok, közírók vívták jelképes csatáikat. Hogy a huszárság históriai szerepe mennyire nem „hadi” problematika csupán, hogy a huszárság kultusza milyen mélyen, milyen vastagon rakódott le a magyar társadalomban és a közgondolkodásban, ékesen bizonyítja az a tény, hogy, miközben a huszárság és általában a lovasság katonai szerepe a 20. századhoz közeledvén látványosan csökken, presztízse a társadalom megítélésében mégis szinte változatlan. I. Ferenc József hadseregében huszárként szolgálni, csakúgy mint 50-100 évvel azelőtt, változatlanul sikk, a nemesi származásúak aránya a huszárezredek tisztikarában más fegyvernemekével összehasonlítva jóval magasabb volt még az I. világháború előestéjén is. Alább következő írásunk ebből az összetett „huszárkérdésből” szemelget, figyelve mindenekelőtt a 18. századra. A HUSZÁR, MINT KATONA A katonai definíció szerint a huszárság a lovasság egyik könnyűlovas csapatneme, amely viszonylag későn, csak a 18. század elején integrálódott az állandó hadseregek 894
