Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Domokos György: A szombathelyi vár fegyverei a XVI-XVII. században

DOMOKOS GYÖRGY

szombathelyi vár fegyverei a XVI—XVII. században

Ha a magyar hadtörténetben kicsit is járatos olvasónak a törökkort említik, bizonyára rögtön eszébe jutnak a nagy török hódító hadjáratok, a Habsburg-ellenes küzdelmek, a végvárak, a várostromok, a portyák, a lesvetések, a huszárok, a hajdúk, a szpáhik és a janicsárok. S ezeken túlmenően sok egyéb is. De vajon mit tud azokról a fegyverekről, amelyekkel e háborúkat, ostromokat végigküzdötték? Miből állt például egy vár hadfelszerelése? Agyúkból? Puskákból? Lőporból? Igen. De ez önmagában még semmit sem mond. Vegyük szemügyre e kérdést kicsit közelebbről.

Szombathely középkorból származó, meglehetősen kicsiny vára a városfal sarkán állt, s két részre, egy külső és egy kerek, belső várra tagolódott. S mint utóbb, a negyvenes évekbeli ásatások során megállapították, védművei, falai bizony gyengécskék voltak. Enyhén szólva nem feleltek meg a tüzérséggel vívott várharc követelményeinek. Nyilvánvalóan kis méreteivel is összefüggött viszonylag csekély katonai jelentősége. S bár a vár és város Becs előterében, a hadászatilag oly fontos Rába-vonal mögött feküdt, a legfontosabb hadiutak mégis elkerülték. Az adatok is arra utalnak, hogy a település kereskedelmi szerepe nagyobb volt a katonai jelentőségénél. Ennek ellenére Szombathely mégiscsak jó példa vizsgálódásomhoz, mivel a magyar végvár- rendszer túlnyomórészt efféle apróbb erősségekből állt.

A kisméretű vár felszerelése sem mondható túl gazdagnak. Ám szorgalmas és pontos eleink még ezt a keveset is gondosan leltárba vették. Erre rendszerint a vár életében történt fontos változások, mint például tulajdonosváltás, adtak alkalmat. A sors kegye folytán néhány ilyen dokumentum fennmaradt, főként a XVI. század második feléből és a XVII. század elejéről. Első látásra csupán száraz felsorolások: ezen és ezen épületben ennyi meg ennyi bor, sör, gabona, puskapor, lőfegyver, továbbá asztal, szék, edény stb. Közelebbről megvizsgálva azonban a számok, tárgyak mögött életre kel a kor hús-vér embere is.

Ezeket a leltárakat az akkori írnokok latin nyelven vették fel. Már önmagában a latin nyelv használata is sok érdekességet tartogat az olvasó számára. A máskor oly precíz latin épp a fegyverek, főként a lőfegyverek leírásánál bonyolult körülírásokat, vagy összefoglaló neveket használ, olykor megmosolyogtatva, olykor fejtörésre kényszerítve. Gyakran előfordult, hogy maga az írnok is zavarba jött, vajon pontosan értik-e majd körmönfont, vagy túl általános latin kifejezéseit. Ezért a latin szavak után odaírta: „vulgo”, azaz „közönségesen”, majd magyarul vagy németül is megadta a felsorolt tárgy nevét.

Szombathely „lövegparkja” tehát hűen tükrözte a vár állapotát: mindössze néhány